Unikális művek, újszerű hangzásvilág a Liszt Ferenc Kamarazenekar évadzáró koncertjén

Program

A 2024/25-ös évadot különleges zenei utazással zárja a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A május 14-i hangversenyen három rendhagyó mű hangzik el, két kompozíció Veress Sándortól és egy Muszorgszkij-darab, Egy kiállítás képei – átdolgozás vonósokra és elektronikára.

Az est első felében Veress Sándor Négy erdélyi tánc című darabja és a ritkán játszott Zongoraverseny csendül fel Fejérvári Zoltán előadásában, a zenekar közreműködésével. „Ez már a harmadik közös munkám a Liszt Ferenc Kamarazenekarral – nemcsak élvezem minden pillanatát, de ez olyan színvonalú zenei együttműködés, amelyről egy szólista csak álmodhat” – fogalmazott Fejérvári a zenekar Facebook-oldalán megjelent interjúban. A világszerte ünnepelt zongoraművész különösen fontosnak tartja Veress zenei örökségét, amely – bár összetett és kihívásokkal teli – kivételes mélységeket rejt.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelynek neve évtizedek óta egyet jelent a magyar kamarazene legmagasabb színvonalával, a világ számos nagy koncerttermébe visszatérő együttes. A zenekar és Fejérvári Zoltán együttműködése nemcsak technikai precizitást, de a részletek mélyére hatoló értelmezést is ígér. Fejérvári a Veress-művek felfedezésekor azonnal érezte, hogy ezek a darabok különleges jelentőséggel bírnak számára: „Nemcsak a nehézségei, de a zenei rétegzettsége miatt is kihívást jelentett. Tudtam, hogy ha valaha eljátszom, akkor azt a lehető legjobb partnerekkel szeretném megtenni.” A szólista az ötlettel Várdai István Érdemes Művész díjjal kitüntetett művészeti vezetőt kereste meg, akivel hamar közös munkába kezdtek.

Liszt Ferenc Kamarazenekar. Fotó: Felvégi Andrea
Fejérvári Zoltán és a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A koncert második felében Muszorgszkij Egy kiállítás képei című népszerű műve hallható – ezúttal azonban vadonatúj megközelítésben. Az átdolgozást Izidor Leitinger kortárs zeneszerző és elektronikus zenei művész készítette, kifejezetten a Liszt Ferenc Kamarazenekar számára. A vonószenekart elektronikával kiegészítő Leitinger új fényt vetít a jól ismert zenei tablóra: nem csupán hangszerelésről, hanem zenei újragondolásról van szó. A darab ebben a formában most hangzik el először. „A kreativitás és az új utak keresése nemcsak elv, hanem belső késztetés is számomra. Amikor Izidor Leitingerrel elkezdtünk dolgozni a Muszorgszkij-átiraton, pontosan ez a szellemiség vezetett bennünket. A zenekar mindig is nyitott volt a különleges megközelítésekre” – mondta el Várdai István. Az évadzáró koncert így zenei felfedezőút is – azoknak, akik a klasszikus repertoár bővítését keresik. A Liszt Ferenc Kamarazenekar 2025/26-os évadát is ugyanebben a szellemben építi: hangokból szőtt szenvedély vezeti a műsorválasztást és az előadásokat.

Az új évad bérleteinek értékesítése május 14-én indul. További információ: lfkz.hu

Fotó: Felvégi Andrea