Uniós támogatással újul meg a Kultkikötő Balatonföldváron

Egyéb

(MTI) - Az Európai Unió a Dél-Dunántúli Operatív Programban (DDOP) mintegy 67,5 millió forint támogatást adott az alapítványnak a balatoni térség vonzerejének növelésére kiírt pályázaton.

   
A támogatást programok szervezésére, színpadfelújításra, hang- és fénytechnika megújítására, a nézőtér akadálymentesítésére és bővítésére, területrendezésre fordították.
   
A három évre szóló és 2010 október végén záruló programban kommunikációs akadálymentesítés is történik, azaz indukciós hurok beépítésével lehetővé válik majd, hogy a hallássérültek is jobban élvezhessék az előadásokat - emelte ki Nagy Viktor.
   
Az idei programsorozatban július 29-én mutatják be vizsgaelőadásukat a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának másodéves színészhallgatói Chioggai csetepaté, azaz a sült tök égeti szánkat címmel. Július 30-án a Zagar együttes ad koncertet. Július 31-én, szombaton a Love Letters/Szerelmes levelek című kétszemélyes színdarabot mutatják be Mácsai Pál rendezésében, Hernádi Judit és Gálffi László szereplésével.
   
Augusztus 5-én ismét ifjú színinövendékek lépnek a világot jelentő deszkákra: a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának harmadévesei a Füst a szemében című koncerttel emlékeznek Cseh Tamásra, a tavaly elhunyt zenészóriásra. Augusztus 6-án, pénteken Szulák Andrea lép fel zenekarával a Kultkikötő színpadán, augusztus 7-én pedig az Anconai szerelmesek című zenés komédián, a Karaván Művészeti Alapítvány és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkcióján szórakozhatnak az érdeklődők.
   
Augusztus 12-én a Presidance Company Hungarythm című tánc-show-jával érkezik Balatonföldvárra, augusztus 13-án a legendás KFT zenekar koncertezik sokadik alkalommal a földvári szabadtérin. Augusztus 14-én a Budapesti Kamaraszínház a Svejk című előadással vendégszerepel. A programsorozat az augusztus 20-i hétvégén zárul Szentpéteri Eszter verses estjével és az István, a király című rockoperával, amelyet a Kaposvári Roxínház előadásában láthat a földvári közönség.
   
Állandó és ingyenes programok is szerepelnek a műsorkínálatban. Augusztus 22-ig vasárnap, kedd és szerda esténként nagysikerű magyar filmek láthatók a PartMoziban, a Kultkikötő kiállítóterében pedig Burger Barna fotóművész Fény az arcokon című tárlatát tekinthetik meg a látogatók.
   
A Mesés Kikötő minden szombat és vasárnap délelőtt várja a gyerekeket, ahol kézműves foglalkozásokon ajándéktárgyakat készítenek, festenek, színeznek, rajzolnak. Minden vasárnap 11 órától 12 óráig a Kultkikötőben horgonyoz a Mesehajó, ahol olyan társulatok lépnek fel, mint a Ziránó Bábszínház vagy az Ördögszekér Kompánia.