Ünnepelt a Cinecitta

Egyéb

 A Cinecitta bejárata
 

(MTI/ANSA/Hollywood Reporter) - Az eseményen háromszáz meghívott vett részt, főként a francia és az olasz filmélet nagyságai, köztük olyan rendezőóriások, mint Paolo és Vittorio Taviani, vagy Ermanno Olmi. A Cinecitta, a moziváros egykor a világ vezető filmgyártói közé tartozott, az ötvenes években olyan nagy filmklasszikusokat forgattak az olasz filmstúdióban, mint a Ben Hur vagy a Kleopátra. Manapság azonban már nem könnyű az élvonalban maradnia.
        A nagy múltú filmstúdió rajongói azt hangsúlyozzák, hogy nincs még egy olyan hely a világon, amely akkora filmtörténeti háttérrel és hagyománnyal rendelkezne, mint a Cinecitta. Ez a tény azonban mintha egyre kevesebbet nyomna a latban: mind több korszerűen felszerelt filmstúdió épül, ahol jóval olcsóbb a forgatás, mint a Cinecittában. Míg a hetvenes évek elején 230 film is készült évente a stúdióban, jelenleg legfeljebb 80.

        Természetesen a fejlesztések sem maradtak el: mint Lamberto Mancini, a stúdió vezetője elmondta, a Cinecitta "költ arra, hogy bevételeit növelje". Az elmúlt években a Róma melletti stúdió három további forgatási helyszínnel bővült: ezek közük kettő Olaszországban, a harmadik Marokkóban épült. A Cinecitta egyúttal egyike a kevés vezető filmstúdiónak, amely a teljes produkciós utómunkálatot is biztosítani tudja.
 

benhur.jpg
Itt forgott a Ben Hur is
 

       "Az összes helyszínt figyelembe véve mi vagyunk Európa legnagyobb filmközpontja. A kezdettől a befejezésig szinte mindent meg tudunk csinálni, amire a filmkészítőknek szükségük van" - tette hozzá Mancini.
        Az évforduló kapcsán a stúdió több olyan, az olasz sajtó által is üdvözölt változatást is bejelentett, amelyekkel fel akarja hívni magára a figyelmet, vonzóvá akarja tenni magát a produkciók számára: például nagyobb teret ad a fiatal rendezők munkáinak és filmvásárra viszi hatalmas filmarchívumának jogait.
  Egyes szakértők szerint azonban a stúdió többé már nem ragyoghat régi fényében, s habár az olasz filmgyártás erősödött némiképp az utóbbi években, ennek csak mérsékelt hatása lesz a Cinecittára. "Jelentős esemény persze, ha Martin Scorsese filmet készít a Cinecittában (amint ez a New York bandáinak esetében történt), de a Ben Hur azért teljesen más színvonal volt" - magyarázta Aldo Tassone olasz író.