Az úr egy kissé gondterhelt - UTÓDOK

George Clooney-val van a baj. Annyiszor elmondta, hogy ő már csak társadalmilag fontos filmeket vállal el ? és alkalmasint rendez meg ?, ráadásul olyan meggyőzően mondta, hogy az ember néha már majdnem el is hiszi. Aztán beül a moziba, és látja Clooney homlokán a fontos ügyek felett viselt felelősség árnyait, és csak várja és csak várja, hogy lehetőleg még a végefőcím előtt beköszöntsön a világbéke. Pedig általában nem sül ki a dologból több, mint egy erős közepes, a feledhetőnél csak egy kis lépésnyivel okosabb film. Például egy, a megszokottnál kicsit összetettebb, kicsit komolyabb limonádé ? mint amilyen az Utódok is.

Ami a film előnye, az a hátránya is: Alexander Payne sajátos elbeszélésmódjával szórakoztatóvá, könnyeddé tudja tenni azt is, ami egyébként tragikus ? ez persze bravúr, de azért talán maradhatott volna valami súlya is a történetnek, amitől nem csak egy könnyen emészthető, kedves kis moziélményként marad meg a nézőben a film. Ha már úgyis annyi a borzalom: a gazdag hawaii ügyvéd, Matt King (ő volna George Clooney) felesége motorcsónak-balesetet szenved, és kómába esik. Így Mattnek kéne a két gyerekük gondját viselni, noha pontosan tudja, hogy rossz apuka. Aztán amikor kiderül, hogy a neje számára nincs remény, még ezzel kapcsolatban is rászakad minden praktikus és lelki nehézség. Az egyik gyerek szándékosan provokálja, a másiknak romokban az élete, ráadásul azt is bevallja az apjának, hogy megtudta: az anyuka megcsalta a férfit. Ja, és mindemellett Mattnek döntenie kell egy hatalmas érintetlen hawaii szűz anyaföld eladásáról is ? a szólások és közmondások gyűjteményében ez a sztori szerepelhetne a ?csőstül jön a baj? kifejezés mellett.

A nagyobbik lány, amikor megtudja, hogy anyja gyakorlatilag már halott, épp egy medencében fürdik, és egy fél percre a víz alá bukik, hogy egyedül maradhasson az érzéseivel ? na, épp az ilyen intim csendek, rövid elmélyülések hiányoznak a filmből. Ami limonádénak tényleg kifejezetten jó. Sok benne az elegáns megoldás (Matt sajátos ?bosszúja? ? egy bizonyos csók ? a megcsalatásért maradandó pillanat), és remek a humora is (a nagylány kőbunkó barátja és Matt apósának összezördülése kiváló jelenet). Ráadásul a képletek sokkal összetettebbek, mint az átlagos romantikus komédiákban: senki sem egyértelműen jó vagy rossz. Mindenki esendő, senki sem gonosz vagy megrögzötten rosszindulatú; ha megtaláljuk hozzá a megfelelő nézőpontot, minden szereplőnek megvan a maga jó és rossz oldala, szerethető tulajdonságai és komoly hibái. Még Matt nagy döntése a föld eladásáról vagy el nem adásáról sem egy tiszta megvilágosodás-történet: a férfi által végül jónak és morálisan megfelelőnek talált megoldást valamelyest alighanem motiválják kicsinyes érzések is (az egyik verzióval akaratlanul is gazdaggá tenné felesége szeretőjét).

Az Utódok mindezek mellett, a konkrét cselekményen kívül még valamiről szól, és az a valami George Clooney színészi tehetsége. Csakhogy Clooney leginkább végig igen gondterheltnek mutatkozik: szomorúan gondterheltnek, zaklatottan gondterheltnek vagy ? és ez a legnagyobb mutatvány ? boldogan gondterheltnek. Inkább ésszel, mintsem érzéssel játszik ? azaz a magasztos ügy (ezúttal az anyaföld szentsége) képviseletén kívül kiakasztja a homlokára a ?ne zavarj, színészkedem? táblát is ? aztán csak csodálkozik, amikor a szeretőnek a megcsalásra épp rájött felesége (Judy Greer) egy rövid, de rendkívül hiteles jelenetben lejátssza őt a vászonról.

Szóval az élet Hawaii-on sem fenékig tejfel. De azért Alexander Payne tesz róla, nehogy az utóíz a kelleténél egy leheletnyivel is keserűbb legyen.