Az uralkodó szentesítette a parlamentáris kormányzási rendet megalapozó harmincegy törvénycikket. Hivatalba lépett a Batthyány-kormány. Közjogi szempontból legfontosabb a III. törvénycikk volt, amely szerint az uralkodó "minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában honvédelmi tárgyakban" kizárólag a független felelős minisztérium útján fogja gyakorolni a végrehajtó hatalmat. Az esetleges uralkodói önkénynek gátat szabott azzal, hogy az uralkodói rendelkezések érvényességét valamelyik, Pest-Budán tartózkodó magyar miniszter ellenjegyzéséhez kötötte. A magyar kormány mozgásterét jelentősen megnövelte az a paragrafus, amely szerint az uralkodó távollétében a nádor, mint királyi helytartó határozhat az uralkodói elhatározások körébe tartozó kérdések nagy részéről. A IV-V. törvénycikk rendelkezett a népképviseleti alapon választandó országgyűlés évenkénti pesti ülésezéséről. Fontos volt az a rendelkezés, amely szerint az uralkodó csak előző évi zárszámadás és a következő évi költségvetés elfogadása után oszlathatja fel a testületet. A VI-VII. törvénycikkek Magyarország és Erdély uniójáról és a Partium visszacsatolásáról rendelkeztek. A feudális rendszer felszámolása szempontjából döntő fontosságú volt a VIII. a közteherviselésről, a IX., XIII. és XV., az úrbéres szolgáltatások, a papi tized, illetve az ősiség eltörléséről szóló törvénycikk. A jobbágy tulajdonába adta az általa eddig művelt földet. A XVIII. törvénycikk a sajtószabadságról, a XX. a bevett vallások (katolikus, református, evangélikus, unitárius, görögkeleti) egyenjogúsításáról, a XXI. pedig a belső rendfenntartó erő, a nemzetőrség létrehozásáról szólt.
