Űrrakéta is készül a Planetáriumban

Egyéb

A látogatók Naprendszer-makettet alkothatnak, pólót készíthetnek, távcsővel vizsgálhatják az égboltot, ezen kívül természetes, újrahasznosítható anyagokból űrrakétát készíthetnek és logikai játékokban tehetik próbára ügyességüket. A magyar űrkutatókat és találmányaikat bemutató kiállítás mellett tűzshow, kvízjátékok, valamint vízzel, levegővel, széllel és fénnyel kapcsolatos kísérletek színesítik a programokat.
    

A Nap családja című előadáson az érdeklődők megismerkedhetnek a csillagokkal, a bolygókkal és a holdakkal. Mindezeken túl meteorokat és üstököst láthatnak, sőt egy látványos Holdraszállásban, majd a Földre való visszatérésben is részt vehetnek. 
    
A Csodálatos Univerzum című 3D-s film a naprendszerbeli bolygók világát, az űrkutatást, a különféle űrszondákat, teleszkópokat és az űrrepülőgépet mutatja be, betekintést engedve az idegen galaxisok világába is. A Világvége 2012?! című műsor választ keres a többi között arra, hogy fenyegeti-e kozmikus katasztrófa civilizációnkat és mi igaz a 2012-es világvége jövendölésekből.