Benedict Cumberbatch magyar koreográfusa: Utánam jött Hollywood

Popkult

Zajos sikert arat a brit világsztár, Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Eric című sorozat a Netflixen. A film egyik trailerében is látható táncjelenetet a magyar Papp Tímea koreográfus-táncművész állította össze és tanította be.

Papp Tímea koreográfus-táncművész
Papp Timea koreográfus-táncművész

Papp Tímea a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc szakán szerezte meg hivatásos táncművészi oklevelét 18 éves korában. Ezt követően a Rotterdami Táncakadémián vett részt – egyetlen magyarként – jazz- és modern tánc képzésben, majd a Budapesti Táncművészeti Egyetemen szerzett koreográfusi képesítést. Négy évet töltött Hollandiában, aztán bejárta Japánt és Kínát, majd öt évig Los Angelesben dolgozott. A tengerentúlra a testvérével alapított Freelusion produkció révén jutott ki. Miután multimédiás táncprodukciójuk sikert aratott az Britain’s Got Talent és a America’s Got Talent tehetségkutatókban is, fél évtizeden át a filmipar amerikai fővárosában talált feladatokat.

A pandémia idején döntötte el, hogy hazatér, és nemsokára hívni kezdték az itt forgatott külföldi produkciókba. Első nagyobb munkáját a svéd rendező, Mikael Hafström Stockholmi vérfürdő című kosztümös filmjében kapta, ahol egy extatikus középkori báli jelenetet koreografált. Jelenleg is folynak egy második világháború idején a párizsi kabarékban játszódó film utómunkái, melyben szintén komoly feladatokat kapott. Dolgozott a HBO (most már Max)  Dune sorozatának ősztől látható következő részében is. A Dune: Prophecy forgatásán nem táncjeleneteket koreografált, hanem a szereplők mozgását koordinálta.

A Netflix nézői már az egész világon láthatták az Eric című minisorozatot, amelyet a brit világsztár, Benedict Cumberbatch neve fémjelez. A színész nemcsak a főszereplő karakterét formálta meg, hanem ő a sorozat egyik producere is.

„Az a jelenet, amelyben együtt dolgoztunk, egy New York-i bárban zajlik, ahová betér, és komoly zűrbe kerül szőrmók és démonikus képzeletbeli barátjával. Amikor a rendező felhívott, elmagyarázta a szituációt, és vázolta a feladatot: a főhős és a képzeletében élő szörnyfigura egymással táncolnak New Yorkban, a nyolcvanas években, egy bárban. Olyan mozdulatokat kellett kitalálnom, amit a báb is meg tud csinálni, együtt mozognak, de nem érnek össze, és amikor kivesszük a képből a bábot, akkor hiányoznia kell. Ezt kellett kitalálnom” – foglalta össze az izgalmas kihívást a mozgásművész.

Miután megtervezte az egész jelenetet, asszisztensével videóra vették a koreográfiát, majd a felvételt elküldték a rendezőnek, aki azonnal elfogadta.

A következő lépés a próba volt, amelyen Benedict Cumberbatch és a bábot mozgató színész vett részt a stábtagokkal együtt. A rendező és a producerek is igen elégedettek voltak a végeredménnyel, olyannyira, hogy többek között ez a táncjelenet is szerepelt a sorozat promóciójában.

A világhírű főszereplővel meglepően könnyen ment a közös munka. Cumberbatch nagyon koncentráltan dolgozott, ahogy Timi fogalmazott: „semmi rihi-röhi, semmi ki vagy, mi vagy”. Csak a feladatra koncentrált, nagyon komolyan vette a koreográfiát, minden tanácsot, instrukciót elfogadott.

„A felvétel végén odajött, megölelt, és azt mondta, hogy hálásan köszöni. Mivel ő a sorozat producere is, ez a dicséret különösen jólesett” – idézte fel emlékeit Timi.

A koreográfus csak felsőfokon tud beszélni a sorozatban dolgozó magyar filmes szakemberekről ugyanúgy, mint az epizód rendezőjéről és a sorozat írójáról, Abi Morganről is.

„Ott ültem velük a sátorban, együtt néztük a jelenetet, és minden szempontból kielemeztük. Fontos volt számukra a véleményem, ez is nagyon jólesett”  – mondta Timi, majd szerényen hozzátette, hogy talán Los Angeles-i tapasztalatai is segítenek abban, hogy Magyarországon szinte záporoznak rá a filmes feladatok. Bár a forgatások világa korábban sem volt ismeretlen számára, hiszen egy sor magyar filmben játszott, vagy dolgozott koreográfusként, de tavaly nagyon felgyorsult a tempó.

„Szép dolgok történnek velem, és ezt annak köszönhetem, hogy Budapesten vagyok. Korábban West-Hollywoodban éltem, most meg utánam jött Hollywood” – mondja mosolyogva.