Az előadás kezdetén a Dél-Franciaországban született Koubi kisfiús bájjal állt ki a zsúfolásig megtelt nézőtérre, hogy elmondja személyes, az előadás témájával összefüggő történetét. A francia keresztnévvel, de algír családnévvel megáldott, negyvenkét éves táncos-koreográfus fiatal felnőttként szembesült a ténnyel, hogy felmenői algírok. Ez arra késztette, hogy gyökereit keresve többször is ellátogasson ősei földjére. Igazi pacifista, aki mélyen hisz abban, hogy európaiak és arabok, muszlimok, keresztények és zsidók képesek békében élni egymás mellett.
A történelem ismétli önmagát ? hívta fel figyelmünket az előadás kezdetén, mely egy ismeretlen, a lelkünk mélyén mégis ismerős világba kalauzolja a nézőt. A népek őstörténete a különböző országokban eltérő, de abban bizonyosan megegyezik, hogy egy ősi, barbár állapotból indulva jutottak el a fejlődés különböző fokaira. Az ősi állapotokat mindenhol káosz, harcok, területfoglalások jellemezték.
Hervé Koubi férfi táncosai kalauzolnak minket vissza az időben a Földközi-tenger vidékére, a barbár közösség életébe.
Már az első percekben elakad a lélegzetünk, amikor a színpadra eresztett füsttömegből lassan kibontakozik a táncosok alakja, mintha egy közösen irányított hajóval, a tenger hullámain úsznának be a színre. A klasszikus és kortárs balett egyedi, de nagyon sodró elegyét láthatjuk, a táncosok dinamikus mozgása, közös, egy csoportban való lüktetése az első pillanattól kezdve beszippantja a nézőt.
Jelmezek nem vonják el a figyelmünket: a táncosok mezítláb és meztelen felsőtesttel, csupán egy farmerben táncolnak, bizonyos jeleneteknél egy nagyon jellegzetes, kristályokkal díszített, arcukat takaró maszkot viselnek. Farmerjeik fölé ? melyek látványa a nézőt egyidejűleg a jelenben is tartja ? egy időre szoknyaszerű anyagot húznak, de később ezt is levetik, előidézve azt az asszociációt, hogy talán ez is a fejlődés, ?társadalmiasodás? eredménye. Használjanak akár késeket, kardokat vagy botokat, mozdulataik tűpontosan kiszámítottak, a veszélyes kellékeket a legnagyobb magabiztossággal teszik a tánc részévé.
Fejjel lefelé fordított, táncoló dervisek jutnak a néző eszébe a többször ismétlődő, és mindannyiszor csodálatra késztető gyors fejen pörgésekről, miközben a lábuk továbbra is táncol a levegőben. A tánctabló megnevezés nagyon találó, mert az előadás nem lineáris történetet mesél el, inkább az életérzést, a küzdelmekkel teli ősi idők hangulatát igyekszik érzékeltetni a színpadi képekkel. A darabot át- meg átszövő harcos jelentek után az előadás végén a Kyrie eleison dallamára egy férfialak emelkedik ki a tömegből.
Az előadás előtt elhangzott az is, hogy a mediterrán életérzés még a nemzetek kialakulásánál is ősibb, és ez tartja össze a Földközi-tenger partján élő népeket. Koubi táncosai minden mozdulatukkal ezt az összetartozás-érzést fejezik ki, ha időnként ki is válik egy-egy táncos a csoportból, rövid idő múlva újra visszatér a közösségbe. A zene változatos és energikus, a jelenetek Mozart, Fauré, Wagner zenéjére, az erőteljesebb harci jeleneteknél a tradicionális algír dalok ritmusára követik egymást.
A 2009-ben alapított társulat algériai, Burkina Faso-i, olasz és izraeli táncosokat egyesít, hangsúlyozva ezzel is azt a nemzetek feletti koncepciót, mely az alkotókat és darabjaikat jellemzi.
A Barbár éjszakák című előadás egy olyan táncművészeti különlegesség, melyet jó lenne több alkalommal is látni a hazai színpadokon.
Rácz Anna
