„…látszunk-e nektek, láttok-e tisztán? vagy ezt a kort is
füstfüggöny-cafatok takarják majd el, dörgésrétegek
akna lába fölrúgta homoktölcsér, ejtőernyősök
szakadt, égett rongyai, mint támolygó, nyomorék selyemsárkányok az égen,
bombavetők földbe süppedő csigaházai, mint mérhetetlen csizmaszárak,
és mindemögül ki-kihallatszik, ki-kilátszik az ének –
néhányan több szólamban, énekelünk.”
(Szőcs Géza: Kérdések a XXVI. század költőihez – részlet)
Szőcs Géza látszott. Látszott költőként, látszott igaz magyar emberként, látszott lázadóként, politikusként, államférfiként, tanácsadóként, barátként.
Az XX. századi magyar irodalomba úgy lépett be, ahogyan csak a legnagyobbak, a született, Isten-áldotta zsenik: teljes költői fegyverzettel, az örökkévalóságból magával hozott művészi eszköztárral. Költészetének senkiéhez sem fogható gondolati és nyelvi virtuozitása – az allegóriák magasiskolája, az irrealitás, a szürrealitás, a metafizikai síkok, a képzelet, a látomások, a lélek mélységeinek feltárása, a líra eszközeivel való merész, végletekig fokozott zsonglőrködés megkerülhetetlen és lebilincselő életművet égetett bele nemzeti örökségünkbe.
Nem volt kérdés számára, hogy amikor erre alkalom adódik és hívás érkezik, nem tétovázik belépni a politikai életbe. Tisztában volt a küldetés súlyával és felelősségével. Politikusként, államtitkárként és főtanácsadóként is különleges, egyedi látásmódjával figyelte a világot és sajátos, utánozhatatlan éllel, humorral és komolysággal – bírálta, építette és alakította azt.
Egyetlen pillanatra sem lépett ki abból univerzumból, amelyet számára a teljes és kikezdhetetlen önazonosság - a megvetettség, üldöztetés, zaklatás, majd az elismertség és megbecsülés közepette ugyanúgy vállalt, kompromisszumok nélküli erőteljes jelenlét, alkotó- és véleményformáló erő jellemzett.
Nyomot hagyó, értékteremtő emberként élte a mindennapokat - bármely élet- és pályaszakaszban, minden tisztségében – mit sem törődve azzal, hogy megfeleljen, alkut kössön vagy megzabolázza áradó, a Teremtőtől kapott alkotó energiáit.
Szőcs Géza Kossuth- Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő Marosvásárhelyen született 1953. augusztus 21-én. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar-orosz szakán szerzett egyetemi diplomát.
Egyetemi évei alatt diáklapot, majd később az Ellenpontok című szamizdat kiadványt szerkesztette – ezzel folyamatos bántalmazás, üldöztetés lett az osztályrésze a romániai kommunista diktatúrát kiszolgáló államvédelmi hatóság részéről.
Végül emigrációra kényszerült, 1986-ban elhagyta szülőföldjét. A rendszerváltás idején a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetője volt, majd hazatért Erdélybe, ahol 1990-től 1993-ig radikális politikusként a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben vállalt tisztségeket.
A közélettől ezután egy időre visszavonult – költőként, íróként, szerkesztőként alkotott, majd a kilencvenes évek közepétől újra érezte és értette a nemzeti politikában való részvétel szükségességét: elnökségi tagságot vállalt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületben.
A kétezres évek különlegesen termékeny költői korszakot hoztak el számára – ekkor a politikai életben csak olyan pillanatokban jelent meg, amikor kötelességének érezte valamilyen nemes kezdeményezés felkarolását – mint például 56-os emlékmű megépítését a forradalom ötvenedik évfordulójára.
2007-től az Irodalmi Jelen című független irodalmi lap főmunkatársa, majd 2011-től a Magyar PEN Club elnöke volt – olyan neves irodalmi személyiségek nyomában viselte ez utóbbi tisztséget, mint Kosztolányi Dezső vagy Márai Sándor.
A 2010-es győzelem után Orbán Viktor miniszterelnök felkérte a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma kultúráért felelős államtitkári posztjára, amelyet elvállalt – 2012-ig vitte ezt a hivatalt. Állami vezetőként mindig elérhető, közvetlen, elmélkedő művészi énjét megtartó emberként, sajátos érték-hangsúlyokkal és rendhagyó ötletekkel, virtuóz kreativitással és következetességgel irányította az ágazatot.
Érdeklődése ekkor fordult komolyabban a keleti kulturális nyitás felé - küldetésének tekintette, hogy az ország a szellemi híd szerepét töltse be az európai és az ázsiai kultúra között.
Államtitkári megbízatását követően a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lett, majd 2013-ban kinevezték a milánói világkiállítás kormánybiztosának.
Szőcs Géza 2018 májusa óta miniszterelnöki megbízottként szolgálta a nemzetet.
A Teremtő 2020. november 5-én szólította magához.
Barátom volt.
Vannak kegyelmi, megvilágosító pillanatok az ember életében. A szatmárnémeti Raszputyin bemutató. A felismerés ereje! Zseni… Ekkor érintett meg költői, drámaírói nagysága a maga igazi valóján és mélységében.
A kilencvenes években találkoztunk először. Megállt mellettem hatalmas nyugati autójával, telerakta a csomagtartómat a könyveivel, a fejemet a gondolataival. Azóta ezek a könyvek a polcomon, a gondolatok a fejemben élnek.
Államtitkári munkásságából, vívódásaiból, sikereiből és kudarcaiból ösztönösen és tudatosan tanultam.
Életműve, hazaszeretete, megalkuvást nem ismerő alkotótevékenysége példaként áll előttem.
Emlékének megőrzését felelősségteljes küldetésemnek tekintem, szellemi örökségének továbbviteléről gondoskodom.
Államtitkárként.
Barátként.
„bólint a lélek: jámborul
nagy út sötétje rám borul
vár is a hajó engem görcstelen fából finomművű
bárka
mint a sárkány lobogó rőt vitorlái szőtték
knídoszi takácsok békével utazom én el
utazom én és fogok látszani is olykor köteleit
hogy rázza a sós szélben vijjogó
köteleit néha látszom majd mint villogó
fölvillogó utazó vörös sárkány az űr sötét vizein“
(Szőcs Géza: Te mentél át a vízen? című kötetéből - részlet)
