Maskaraban_1

Az utcai tárlaton Türr István altábornagy felesége, III. Napóleon unokahúga, Adelina Bonaparte Wyse pár évvel a kiegyezés előtt Párizsban készült fotóján a leláncolt Hungária öltözetében vehető szemügyre. A hagyomány szerint Türr az esküvői ceremónián garibaldista vörös ingben jelent meg, s a feleség fotója tanúsítja, hogy a szabadságharcos szellemiségnek Adelina Bonaparte Wyse szintén eleget tett.

A másik, szintén figyelmet érdemlő fotón a Trianoni békeszerződés idején a magyar delegációt vezető gróf Apponyi Albert Don Quijote jelmezben pózol. Apponyit 1868-ban, a Műcsarnok javára rendezett jótékonysági bálon kapták lencsevégre. Érdekesség, hogy a fotót a századfordulón a politikai karikatúra céljaira használták, amit nem kevés gúnnyal úgy kommentáltak, hogy Apponyi már akkor jól sejtette, szélmalomharcot kell majd vívnia politikusként.

Maskaraban_5

Teleki Pál gyerekkori fotója megint csak nem tartozik a legismertebb, történelemkönyvekben mutogatott képek közé. A politikusként és földrajztudósként hírnevet szerzett Teleki felnőttkorában sem tagadta meg gyermekkori önmagát: a rajongásig szeretett indiánregényeket érett fejjel is olvasta.

Széchenyi Hanna fényképén a grófnő öltözéke a Botticelli egyik festményéről ismert Minerva alakját idézi meg. A grófnő egész életében jelentős kulturális tevékenységet folytatott, többek között anyagilag támogatta a Magyar Tudományos Akadémia egyes díjait, valamint szívügyének tekintette az erdőgazdálkodást. Több, az erdők védelmében írt munkát ajánlottak neki.

Maskaraban_4

A Kultúra.hu-nak Lengyel Beatrix főmuzeológus elmondta, hogy több ezer emberről őriznek fotókat a gyűjteményükben, a mostani, a farsang inspirálta kiállításnál igyekeztek a nagyközönség részére könnyen beazonosítható személyek képeiből válogatni. Kitért rá, hogy Baji Etelka főmuzeológus korábban készített egy könyvet a magyar arisztokráciáról Kastélyok és mágnások címen, és már abba bekerülhettek képek, tehát a létezésük nem volt ismeretlen előttük.

Maskaraban_2

?A tizenkilencedik század második felében gyakori báli szezonban még a Nemzeti Múzeumban is rendeztek hasonló eseményt, akkora népszerűségnek örvendett? ? tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy gróf Apponyi Albertről létezik-e még több fiatalkori kép, a főmuzeológus határozott választ adott: ?Nagyon kevés magánjellegű fiatalkori képről tudunk, az Apponyi halála után közgyűjteménybe került fotókon is egytől-egyig politikusként látható.?

A kiállítás március 6-ig látható.

 

Ayhan Gökhan