Útjára indult a Családi Emlékezet Program

Kultpol

programot a sajtótájékoztatón Magyar Bálint oktatási miniszter mutatta be, majd Szabó Magda mesélt saját oktatási tapasztalatairól és a történelem fontosságáról. Ezután Reisz T. Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese fejtette ki a családfakutató szoftver sajátosságait és technikai hátterét, illetve Miklós László, a Történelemtanárok Egylete elnöke annak pedagógiai és oktatási hasznáról mesélt.

A program (amelyet készítői következetesen szoftvernek neveznek, noha leginkább talán adatbázisként működik) egy családtörténet feldolgozására alkalmas internetes felület, melynek üzemeltetését és háttérszervereit az Országos Levéltár biztosítja. Mindenki számára elérhető, és egy szabad regisztráció után szabadon használható (a jelenlegi indulásnál 5000 hely áll a felhasználók rendelkezésére; a 18 éven aluliak tevékenysége csak egy elfogadott és postán visszaküldött nyilatkozat elfogadása után engedélyezett). A belépés után a Panteonban rögtön láthatjuk a nevezetes történelmi családokat, melyek segíthetnek sajátunk felvázolásában. Ha elakadnánk, akkor a Súgóban és a Fórumokban segítséget is kaphatunk.



A programnak - azaz a weboldalnak viszont nem a családfa-készítés és -generálás az erőssége (ami azért egy kicsit furcsa), hanem inkább az az egyedi mapparendszer, melybe mindenki saját képeit, dokumentumait töltheti fel, és melyre 50 MB-ot kínálnak a szervezők. Mindez viszonylag felhasználóbarát, és többszörös ajánlások után - illetve áttervezés után - végül az adatvédelmi biztos is hozzájárult az elindításához.

E mellett negatívum az is, hogy bárki bármennyi adatot felvihet familiájáról, ám azt nem töltheti le a megszerkesztett formában számítógépére - és itt visszakanyarodunk az internetkapcsolathoz. Várhatóan ezek a kezdeti buktatók a program fejlesztett verziójában kiküszöbölésre kerülnek. Addig is mindenki próbálja meg rekonstruálni családfáját: egy rövid próba után hamar kiderülhet, hogy nem is olyan egyszerű. Ha pedig valaki a meglévő családi dokumentumoknál többet szeretne tudni múltjáról, annak a levéltár segít kutatómunkájukban.