Az utolsó nemesi felkelés

? A két hétig látogatható tárlat bemutatja a csata hiteles történetét, a nemesi felkelés szervezésének levéltári forrásait ? mondta Bana József, a városi levéltár igazgatója utalva arra, hogy a Kismegyernél vívott győri csata volt az utolsó összecsapás, amelyben a magyar nemesi felkelés hadai vettek részt, és egyben a napóleoni háborúk egyetlen ütközete, amely a Magyar Királyság területén zajlott.
 
A kiállítás korabeli metszeteket, a város ostromát, csatajeleneteket ábrázoló képeket tár az érdeklődők elé, az anyag egy része magángyűjteményekhez tartozik. Felvonultatja továbbá a korabeli francia, osztrák és magyar hadvezérek képmásait, az általuk közzétett egykori felhívásokat. A magyar nemesi felkelő csapatok az osztrák császári csapatokkal együtt ütköztek meg a franciák hadával.
 
Kevéssé ismert, hogy a magyar nemesi felkelőkön kívül Győr városa is állított ki katonai egységeket az ütközetre ? mutatott rá a szakember. Ezt bizonyítják a kiállításon látható katonai szervezési dokumentumok, amelyeket Győr városa bocsátott ki, illetve azok a listák, amelyek a csatában elesett győri polgárok nevét sorolják fel.
 
Bana József hangsúlyozta: a Petőfi-vers nyomán sokáig csak "győri szégyennek" és "győri futásnak" emlegetett csata tárgyilagos megítélése, rehabilitálása az utóbbi évek nemzetközi tudományos konferenciáin megtörtént. Az új kutatási eredményeket a köztudatba is szeretnék bevinni. A mostani kiállítás ezt a célt szolgálja ? jegyezte meg a levéltár igazgatója.
 
Az első nemesi felkelésre 1797-ben került sor, amely azonban, egy hónap gyakorlatozás után, dolgavégezetlenül feloszlott. Nem került sor bevetésükre 1800-ban és 1805-ben sem. 1809 áprilisában ismét fegyverbe hívták a nemesi felkelő csapatokat, amelyek a Nyugat-Magyarországra benyomuló francia reguláris haderők ellen vonultak. A mintegy 21 ezer főnyi nemesi sereg irányítását I. Ferenc nem a nádor, hanem a császári csapatok vezére, János főherceg parancsnoksága alá rendelte.
 
A sereg Győr közelében a csanaki domboknál június 14-én délután 3 és 4 óra között megütközött a franciák kb. 55 ezer főnyi hadával. A nem kellően felszerelt és kiképzett nemesi csapatok a franciák tüzérséggel támogatott rohamát nem tudták feltartóztatni, s futásnak eredtek. A nemesi felkelő sereg Komárom felé menekült, magával sodorva a Budáról Győr felé közeledő újabb (tiszai) felkelőegységeket.
 
A katasztrofális vereség során a nemesi felkelőcsapatok összesen 26 tisztet és 765 közkatonát veszítettek. Az ütközet után többé nem hirdették meg az "inszurrekciót", a fegyverbe hívást. A nemesi felkelőket a következő évtizedekben gyávasággal vádolták meg. A nemesi előjogok ellen folytatott harcban "a győri futás" politikai bizonyíték lett a reformerők számára.