A pop szélsőértékeit hozza közös nevezőre? Még csak ezt sem mondhatjuk. Mozz életműve jó lemezekből és számos jó pózból áll, melybe belefér az is, hogy bámulatosan önismétlő is tud lenni. Ami a válogatáslemezeit illeti, ez a kijelentés helytálló. Megszámlálhatatlanul sok válogatást adott ki, és ha ehhez hozzátesszük, hogy egykori zenekara, a The Smiths is túlteljesítette a greatest hits-elvárásokat, ráadásul a Smiths esetében újrafelvételek is tarkították az életművet, akkor kész csoda, hogy Morrissey korpuszára mégis azt mondjuk, hogy hiteles, imponáló és minőségi dalgyűjtemények sora.
Ugyebár alapvetően ciki, ha egy válogatáslemez a teljességgel hiteget, aztán kiderül: csak egy-egy lemezkiadóhoz sorolt évekre korlátozódik. Nos, Mozz nem egyszer dobta át rajongóit a palánkon, hiszen alapvetően nem jelöli az aktuális válogatásokon, hogy mely korszakából készült a szelekció ? igaz, elég csak a tracklistára nézni. Ezúttal újra az 1988 és 1995 közötti időszakra fókuszált, jó egy évvel azután, hogy ebből a korszakból megjelentette az összes kislemezét a B- oldalakkal együtt. Nem beszéltünk még a Deccánál publikált 2008-as Greatest Hits albumról, mely néhány régi gyöngyszemtől eltekintve az utóbbi évek slágereiből csemegézik, és a B-oldalakból készült 2009-es Swords című albumról.
Van-e önálló identitása egy Morrissey-válogatásnak ? ami annak fényében logikus kérdésnek tűnik, hogy ismerünk ?sorlemez értékű, klasszikus válogatásokat? ? lásd például a Queen vagy a Rolling Stones munkásságát.
Újabb kérdés: van-e értelme összevetni a szinte évi rendszerességgel megjelenő Morrissey-kompilációkat? Nos, mindenképpen ? mi más lehetne most a dolgunk? Ugyebár a Very Best Of Morrissey nélkülözi az olyan klasszikus lemezek slágereit, mint a 2004-es You Are The Quarry, a 2006-os Ringleader Of The Tormentors és a 2009-es Years Of Refusal. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy a dalokat remaszterizálták.
Ha minden igaz, ez a kompiláció Morrissey saját válogatása, így aztán annál meglepőbb, hogy a tisztelt szerző alapvetően a bejáratott dalokkal operál, itt a The Last Of The Famous International Playboys, a The More You Ignore Me, a The Closer I Get, a Glamorous Glue, a Suedehead? Rendben is lennénk.
Mozzt annyira vonzották a pop-kulturális ikonok, hogy a végén maga is azzá vált, illetve eleve úgy állt a pophoz, hogy kizárólag ikonosztázokban volt képes gondolkodni. James Dean és Warhol mozdulataitól megigézve megalkotta a sajátjait.
A monográfus Morrissey-rajongóknak kötelező a Very Best Of, annak ellenére, hogy nekik úgyis megvan minden dal bakeliten.
Morrissey sosem ment el úgy otthonról, hogy ne lett volna tökéletesre vakszolva a haja, így aztán a dalaival szemben is perfekcionista volt, gyakorlatilag még a B-oldalas számai sem töltelékek. Mit mondjunk akkor a brit listákon kiválóan teljesítő slágereiről?
És hogy mire volt jó ez a válogatás? Nos, arra, hogy ne legyen üres a gyomrunk, míg ki nem hozzák a fő fogást, Morrissey vadonatúj lemezét, mely állítólag már készen van, csak kiadót kell hozzá találnia a mesternek. Az utolsó nemzetközi playboyunk még mindig az első, annak ellenére, hogy egyre szenilisebb és egyre többször játssza el ugyanazt.
