Hetvenkét perc nem sok, de még így is bajos, ha egyetlen mondattal tökéletesen le lehet írni egy ilyen hosszú film teljes cselekményét: egy srác pisztollyal megpróbál eltéríteni egy régi típusú, áramszedő nélkül működésképtelen trolit. Márpedig Vecsernyés János rendező új filmjéhez szinte teljes egészében megelégszik Egressy Zoltán eredetileg színházra írt, nagyon kevés jó poént, minimális szituációs komédiát, szinte nulla emberi jellemet és pontosan ennyi cselekményt felmutató drámájával. Állítólag ez abszurd ? de a motiválatlan, véletlenszerű hülyeségek sorozata egy esetleges és bármire felcserélhető, ráadásul logikailag sem stimmelő magyarázattal és bármiféle mögöttes tartalom szinte teljes hiányával legfeljebb jobb híján nevezhető abszurdnak. Pedig ennyiről van szó: egy tökhülye és néhány kevésbé hülye, esetleg szerethető, de alapvetően érdektelen figura ül egy trolin, és részben-egészben irreleváns dolgokkal reagál a nagyjából másfél percig viccesnek tűnő alapszituációra. Mondataiknak és cselekedeteiknek nincs valós motivációja, mintha nemcsak a szereplők, hanem a forgatókönyvíró is az adott pillanatban találta volna ki a következő sorokat.
Vecsernyés János ennek ellenére minden plusz poénforrástól vagy abszurd elemtől tartózkodik a szöveg megfilmesítésekor, így például mindenkinek unalmas még a kinézete vagy a telefon-csengőhangja is. Egyetlen változtatása (amely persze lehet, hogy szintén az író műve) a dráma általam ismert, egy felolvasószínházi előadáson látott ősváltozatához képest, hogy a filmvégi, abszurd, hárommondatos csattanót kibontja kissé, elmozdítva a hangvételt a szociodráma felé: a darabban meglepetésszerűen felbukkanó új szereplők a filmben korábban már megismert, felnőtt emberekként is háromfős albérletet fenntartani kényszerülő, a számlák összegét háromfelé osztva is nyögő szerencsétlenek lesznek.
A szinte végig valóban egy troli belső terében játszódó film azáltal, hogy az olyan alapvetéseken kívül nem ad hozzá semmit a drámához, mint az egyébként jól fényképezett képek, elfecsérel egy trolinyi tehetséget: a színészeknek általában nem jut érdemi feladat. Bár a trolitérítő Keresztes Tamás rutinőrületét és Lengyel Ferenc rutinprimitívségét jó nézni ? de mindez csak külsőség, forma: eltorzult arc és elváltoztatott hang. Igaz, a többieknek ennyi se jutott. A nézőről már nem is beszélve.
