Vadászkaland Pesten - VŐLEGÉNY
Szervét Tibor vendégrendezőként tért vissza színészi sikerei régebbi színterére, Miskolcra. Bátor és merész vállalkozás gyanánt vitte közönség elé Szép Ernő Vőlegény című könnyes-búsát, amelyben két csóringer pénzre/boldogságra vadászik házasság céljából, és megpróbálja a másikkal elhitetni, hogy ő maga jó parti. A két szerető szívnek - Kornélia kisasszonynak és Rudi fogásznak - úgy tetszik, nincsen más választása, mint hogy ne egymást válassza.
A miskolci Vőlegény az első percekben úgy hat, mintha még nem döntötték volna el a játszók, hogy a Csókos asszony vagy a Fekete Péter című operettet mutatják-e be. Mira János díszlete egy bérház gangját tárja elénk, akárha Zerkovitz Béla Jozefstadtjából. Elöl ember nagyságú táncospár bábja - vö: Sapiro a Fekete Péterben -, ezt kenegeti Csuszikék otthonában a babafestő Mariska. Szorgos ecsetvonásai közepette ártatlanul agyonvágja a mögötte zajló, asztali családi jelenetet. A produkció egyik legnagyobb gondja ez, hogy nem tudja, mire irányítsa a néző tekintetét. Nem épít, nem szakaszol, nem hegyez. A rendezés sem a poentírozásban nem hatékony - pedig még bohózati elemmel is próbálkozik, ámbár egy feltekert szőnyeggel történő sorozatbénázás ennél alaposabb begyakorlottságot igényel -, sem a figyelem terelésében nem előzékeny.
Kevésbé göröngyös az útja a Rudit játszó Fandl Ferencnek, aki imponáló korrektséggel használja ki a szerep lehetőségeit, s felrajzolja a figura ívét a várakozó állásponttól kezdve a pózoláson át a közönyös őszinteségen keresztül a szenvedélyek elszabadulásáig. Szívesen ejtünk jó szavakat további vétlen színészekről is. Sipos Vera - aki Mariskát adja szépen, ügyesen és ambiciózusan - olyan, akár egy energikus egérhadseregtábornok. Porcs Dániel Zolija kedves figyelmű, méla szőke kamasz. Máhr Ági Csuszik mamája mint egy meleg, puha, illatos sült alma. Meg kell emlékezni a Csuszik papát játszó Szirtes Gáborról is, kinek feje fölött máskor gyakran villoghatna veszélyt jelző felirat - SOK! SOK! -, de most úgy hatott a jövetele, mintha mentőcsónak érkezett volna. Jókora adag műfaji biztonságot hozott magával. Rá is szorultunk.