Cécile Papier, Munkácsy Mihály felesége számos műtárgyat és relikviát ajándékozott, illetve adott el a Szépművészeti Múzeumnak. Az adásvétellel a jótékony célú Munkácsy Mihály Alapítvány számára biztosított anyagi alapot – olvasható Nagy László Bálint A Munkácsy-kultusz a Szépművészeti Múzeumnak felajánlott családi műtárgyak és relikviák vonatkozásában című dolgozatában.
A művészettörténész idézi Cécile Papier-t, aki az 1903-as felajánlása kapcsán meg is indokolta gesztusát: „Ezen képgyűjteménynek a legméltóbb helye a magyar Szépművészeti Múzeumban lenne, miután Magyarországon a nagy mestertől még igen kevés mű van, másrészt, mert a gyűjtemény ezen képei a legkülönbözőbb időbeli művei a mesternek, s így egész művészi fejlődését látni azokból, annál inkább érlelődött bennem ezen eszme, mely boldogult férjem hazafias érzelmeinek emléke által is nyert tápot…”
A gyűjteményt a Szépművészeti Múzeum részére ajánlotta fel, mert ezáltal „azon óhajomat is megvalósíthatnám, hogy boldogult férjem emlékére egy alapítványt létesítsek.”
Az özvegy tehát fontosnak tartotta, hogy a férje általa őrzött alkotásai ne a nemzetközi műtárgypiacon szóródjanak szét, hanem egységben kezelve itthon maradjanak. Munkácsy filantróp szemlélete, a művészbarátok, a tanítványok és az általa alapított Munkácsy-ösztöndíjjal jutalmazott fiatal pályatársak támogatása adhatta Cécile Papier számára az inspirációt, hogy 1904-ben felajánlást tegyen a Munkácsy Mihály Alapítvány létrehozására. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kezelésében működő alapítvány célját nem férje hírnevének ápolásában, hanem kizárólag szociális tevékenységben határozta meg, amely az „ideiglenesen munkaképtelenné lett, avagy elaggott képzőművészek és azok családtagjainak, esetleg képzőművészek özvegyeinek és árváinak segélyezése” – hívja fel a figyelmet az özvegy önzetlen gesztusára Nagy László Bálint.
„Munkácsy a 19. század végi Párizs egyik híressége, palotája a nagyvilági társasági élet egyik fő látványossága volt. Párizsi renoméját nem csupán kitüntetett festményeinek köszönhette, hanem sokkal inkább pénteki fogadásainak, amelyeket fényűző magánpalotájában tartott. Az 1880–1890-es években pénteki fogadó napján egész kocsitábor állott a háza előtt. A »Figaro« soha nem mulasztotta el a Munkácsy-féle estélyek vendégeit felsorolni. Az ő vendégének lenni kitüntetés volt” – idézi a kortársi beszámolót Krasznai Réka, a Szépművészeti Múzeum legújabb Munkácsy-kiállításának kurátora.
Végvári Lajos Munkácsy Mihály élete és művei című könyvében is olvasható, miként támogatta Munkácsy fiatal magyar kollégáit, és ez mekkora segítség volt számukra.
Megemlíti, hogy Munkácsy a fiatal magyar művészeket rendre bemutatta szalonja vendégeinek. Ez pedig nem volt lényegtelen gesztus, hiszen – mint Krasznai Réka Egy 19. századi celeb: A Munkácsy-fenomén, avagy egy híresség megkonstruálásának mechanizmusai című tanulmányában pontosan kifejti – Munkácsy a szó akkori és mai értelmében is európai celebritásnak számított. Olyannyira, hogy nagyobb művei bemutatása százezreket megmozdító nemzetközi esemény volt, estélyein pedig éppúgy megfordult Alexandre Dumas, Liszt Ferenc, Oscar Wilde, a divatos író, Alphonse Daudet, mint a szerb király vagy Türr tábornok.
Munkácsy több módon is igyekezett gondoskodni arról, hogy a tehetségesebb fiatal magyar festőket megismerjék azok, akik segíteni tudtak nekik. Megosztotta velük a műtermét, fedezte a képeik festéséhez szükséges költségeket, gyakran a modellt is. Azokat, akiket elég tehetségesnek ítélt, nagy képeinek kivitelezésénél is alkalmazta, és bőkezű honoráriumot fizetett munkájukért.
– A magyar művészek között egyetlen igazi barátja volt Munkácsynak, Paál László – állapítja meg az életrajz írója. Gyakran kisegítette őt pénzzavarából, igyekezett vevőt szerezni képeire, valamint nagy összeget áldozott gyógykezeltetésére is.
Munkácsy sikereinek tetőpontján, 1883-ban díjat alapított fiatal magyar művészek számára, melyet 1884-től kezdve adtak ki évi 6000 frank összegben. Ezzel a díjjal azoknak a művészeknek biztosított Párizsban továbbtanulási és művelődési lehetőséget, akik már bizonyították, hogy érdemesek erre. A z Országos Magyar Képzőművészeti Társulat írta ki a pályázatot minden évben, majd kiválasztották az általuk érdemesnek tartott pályázókat. Közülük Munkácsy festő barátja, Charles-Joshua Chaplin közreműködésével döntött a nyertes felől.
Sok fiatalt alkalmilag is támogatott. Legkedvesebb tanítvány Rippl-Rónai József volt, de annak mondhatta magát Tornyai János és Révész Imre is – Írja Végvári Lajos.
Rippl-Rónai József Munkácsyról, az emberről című emlékező írásában érzékletesen számol be arról, hogyan és hányféleképp segített rajta mestere.
„Ő volt a nagy pártfogóm, útnak indítóm, bizony többször támaszom is” – szögezi le bevezetésképpen, majd elmeséli, hogy fiatal korában ő is Párizsba vetődött, mint akkoriban a fiatal művészeknek ez szokása volt. Pénze nem lévén, idegennek, tanácstalannak érezte magát a csillogó városban. Ő is hallott a gazdag és híres Munkácsy Mihályról, de egy ideig habozott felkeresni. „Hallottam, hogy különös ember. Sokszor visszautasít nagy és nevezetes embereket. Hát hogyne utasítana vissza engem, az ismeretlent?”
Aztán mégis rászánta magát, és legnagyobb meglepetésére Munkácsy azonnal fogadta műtermében. A mester nagyon alaposan megnézte magával hozott rajzait. „Ekkor látogató érkezett, kinek névjegyét látva a mester kisietett... Nagyon udvarias volt vele; hosszasan magyarázgatta a vázlatát. Engem is bemutatott. Mikor elment, csak akkor tudtam meg, hogy Ferenc József fivére volt.”
A fiatal és üres zsebű magyar festő, akit épp bemutattak az osztrák-magyar monarchia uralkodója fivérének, elmondta, hogy műtermet keres, amire a mester azonnal felajánlotta, hogy dolgozhat az övében, majd meghívta ebédelni. „Ilyen jósággal, ilyen természetes közvetlenséggel sem azelőtt, sem azóta nem találkoztam az életben. Nem mertem hinni, hogy ilyen jó ember is van a világon” – emlékezik Rippl-Rónai József.
„Munkácsy, a művész, örök emléket alkotott magának műveiben. Munkácsy, az ember pedig örök emléket állított azoknak lelkében, akik ismerték” – zárja írását Rippl-Rónai József.
