Vakok és látók randevúznak az AKKU-ban

Egyéb

(MTI) - Juhász Tamás vak elsőéves egyetemista barátaival kitalálta, hogy csináljanak tájékozódási, ismerkedési estet, mert sokan a látók közül nem mernek megkérdezni alapvető dolgokat a vakoktól, mint például azt, hogyan öltözik fel egyedül, kikkel megy szórakozni, sportol-e, volt-e látó barátnője? - mondta a történelemszakos hallgató.

 
Azért a Kazinczy utcai intézményben rendezik ezt a találkozót, hogy legyen fórum, ahol a látó diákok föltehetik kérdéseiket a vakoknak, s asztal mellett vegyesen ülve, egymás között könnyebb ilyeneket kérdezni, mint például egy előadóteremben - tette hozzá Juhász Tamás. Azt is elmondta, hogy látó segítője van a szervezésben Békey Anna személyében.
 
A beszélgetés témája a többi között az lesz, hogy mi is a társadalmi integráció, hogyan éli ezt meg egy vak. A látók, köztük a tanárok, a szülők, a barátok miféle visszajelzéseket adnak a vakoknak, hogyan sportolnak, szórakoznak, akik nem látnak, és milyen lehetőségeik vannak a továbbtanulásra, tehát gondolatébresztőnek szánják a "vakrandit"
 
Az AKKU, mint az Alternatív Kulturális Közösségek Uniója, a tolerancia és a szolidaritás háza kiváló helyszín arra, hogy a beszélgetés mellett szórakozzanak is. Így lesz filmvetítés is: Király Eszter, Sidó Júlia és Surányi András filmjét, az Álomképeket láthatja a közönség.
 
Aki akar, pingpongozhat, játszhat társasjátékokat és föllép egy olyan zenekar, amelyben vegyesen vannak vakok és látók, Juhász Tamás például az együttes szólógitárosa.