Juhász Gábor Budapesten született 1968-ban. Az anyai ágon észt származású gitárművész Pécsett nőtt fel. Bátyja a szülőkhöz hasonlóan a mérnöki pályát választotta, Gábor azonban 1988-ban Budapestre költözött, itt folytatta zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában (Babos Gyula növendékeként), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Alapító tagja volt a Pangea zenekarnak és a Tin-Tin Quartetnek, közreműködött a Binder Quartetben, a Bosambóban, az Off Course-ban, a Balázs Elemér Groupban, a Mirrorworldben és a Dés László vezette szeptettben. Játéka hallható többek között Téli Márta és Marozsán Erika albumain. Már a 2000-es évek elején több lemezen játszott együtt világsztárokkal (Erik Truffaz, Charlie Mariano), 2004-ben pedig a BMC adta ki a Palle Mikkelborg norvég trombitással közösen készített 60/40 című albumát. Ezt 2007-ben a Fények követte Papesch Péterrel és Borlai Gergővel. A szintén 2007-ben megjelent Szájról szájra albumon három népdal-énekesnővel - Herczku Ágnessel, Szalóki Ágival és Bognár Szilviával - dolgozott együtt. Legutóbbi saját lemezének az 1978 címet adta.
A kifinomult stílusáról és esztétikai érzékenységéről ismert gitáros a magyar jazzélet szinte valamennyi fontos szereplőjével állt már egy színpadon. Ma is rendszeresen koncertezik, valamint zeneoktatással foglalkozik. Jó néhány volt növendéke szerzett magának hírnevet a jazzben vagy más zenei műfajban. Több tucat lemez őrzi a játékát, e kiadványok egyes szerzeményei, alkalmasint az egész lemezkompozíció szintén őt dicséri. Lassan dolgozik, albumai mindig kiérleltek, hosszú és fáradságos munka végtermékei. Zenéi többnyire melankolikus karaktert sejtetnek; az emberi kommunikációban ugyan humor, sőt irónia jellemzi, ez mégsem szűrődik át a zenéjébe. Alkotóművészként azt vallja, dalaival szeretné hozzásegíteni hallgatóit problémáik átlátásához, esetleg megoldásához.
HERB ELLIS: Somebody Loves Me (az Ellis In Wonderland című lemezről, Norgran, 1955. Ellis: gitár; Harry 'Sweets" Edison: trombita; Jimmy Giuffre: baritonszaxofon; Oscar Peterson: zongora; Ray Brown: bőgő; Alvin Stoller: dob).
Az illető úgy gitározik, mint John Pizzarelli. Olyasvalaki, aki nagyon komolyan veszi a régiek stílusát. Száraz gitárhang. Relatíve új felvételnek hallom. Nat King Cole triójában szólt hasonlóan a hangszer. Magyarországon Gyafi (Gyárfás István - a szerk.) tudja ezt nagyon jól játszani. [A felvétel dátumának elhangzása után:] A korai Jim Hallnál is hallottam ilyesmit. De lehet akár Burrell, Kessel, esetleg Herb Ellis. Mindannyian azt folytatták, amit Charlie Christian elkezdett, bármelyikük lehet, akit hallunk. Mindenesetre egy Gershwin-dalról van szó. [Herb Ellis nevének elhangzása után:] Szóval ő az! A Peterson-trióval sokat hallgattam őt gyerekkoromban. Később jött Joe Pass, és valahogy elhomályosította Ellis hírnevét. Egyébként épp a napokban vettem egy olyan gitárt, amilyenen ő játszott. Azért is bizonytalankodtam ennyit, mert bevallom: nem vagyok nagy lemezhallgató. Napjában egynél több lemezt nem bírok végighallgatni, és az a zene se feltétlenül jazz. Ma például Bob Dylant hallgattam, és nagyon élveztem. Napi tizenkét órát foglalkozom zenével, ezután kikapcsolódásként zenét hallgatni már perverzió volna.
FRED FRITH: Fell (az Eleventh Hour című lemezről, Winter & Winter, 2003. Frith: gitár; Arditti String Quartet).
[A zene közben:] Ha ezt a zenét gitáros szerezte, akkor Terje Rypdalra kell gondolnom, ő írt többször efféle vonós hátterű zenét, amely ráadásul nagyon skandináv. Szeretem a felvételeit, mert érdekes muzsikus. Sok szállal kapcsolódik a kortárs zenéhez, akárcsak közös zenésztársunk, Palle Mikkelborg. De az is elképzelhető, hogy nem Rypdal játszik, hanem David Torn. [Fred Frith nevének elhangzása után:] Életemben nem hallottam a nevét. Talán nem is meglepő.
ERNEST RANGLIN: Surfin' (a Surfin' című lemezről, Tropic, 2005. Ranglin: gitár; Michael Fletcher: basszusgitár; Robbie Lyn: orgona; Desi Jones: dob; Derrick Stewart: ütőhangszerek).
[Néhány taktus után:] Létezik egy figura, az a neve, hogy Ernest Ranglin. Ő találta fel a ska zenét. Hazudnék, ha a kedvenc gitárosaim közé sorolnám. Ez itt nyilván ő. Nyugodtan leveheted a lemezt. Azt is meg kell mondjam, nem vagyok feltétlen híve a jazzgitározásnak. Nagyon szeretem a gitárt, jazz-zenész vagyok és nagyon szeretek gitározni, de nem feltétlenül a jazzgitározás érdekel. Például mostanában olyan gitáron játszom, egy Telecasteren, amilyet a country-muzsikusok használnak.
UWE KROPINSKI: Indecision (a Made With Friends című lemezről, Jazzwerkstatt, 2005. Kropinski: gitár; David Friesen: bőgő).
Először Ralph Townerre gondoltam, de nála a gitárhang sokkal szebben szól. Valószínűleg elektromos gitáros lehet ez a játékos, aki most akusztikus hangszeren próbálta ki magát. Mick Goodricknak vannak hasonló felvételei. Elképzelhető, hogy Wolfgang Muthspielt hallottuk, az osztrák Goodrick-tanítványt. [Uwe Kropinski nevének elhangzása után:] Őt nem ismerem, most hallom először a nevét.
JOHN ABERCROMBIE: Jazz Folk (a Structures című lemezről, Chesky, 2006. Abercrombie: gitár; Eddie Gomez: bőgő; Gene Jackson: dob).
[Néhány taktus után:] Ez vagy John Abercrombie, vagy valaki, aki őt utánozza. Közel áll hozzám, amit Abercrombie csinál: nagyon kulturáltan gitározik, a modulálásai sosem öncélúak. Kedvelem a játéka folyékonyságát is. Ő szintén Charlie Christianig és Django Reinhardtig megy vissza a tradícióban, és erre az alapra épít valami nagyon modernet. Igen művelt zene, melyet igazából csak a kifinomultabb közönség élvez. Olyanok a számai, mintha csendéleteket festene. Emberként is szimpatikus egyébként, szerény és fanyar humorú. Az szintén imponál, milyen hosszú ideje kitart az ECM kiadó mellett (és az mellette), pedig a lemezei bizonyára nem annyira eladhatók, mint Keith Jarrett vagy Jan Garbarek albumai.
KENNY BURRELL: Asphalt Canyon Blues (a Togethering című lemezről, Blue Note, 1985. Burrell: gitár; Grover Washington, Jr.: szopránszaxofon; Ron Carter: bőgő; Jack DeJohnette: dob; Ralph MacDonald: ütőhangszerek).
A bőgős stílusa Brian Brombergére emlékeztet. A szaxofonos pedig Grover Washington lehet. Ő néha nyálas, mégis kedvelem: szívvel-lélekkel csinálja ezt az iparos munkát. A gitározás nagyon szép. Szerintem Kenny Burrell. Mindig elég bluesos és mocskos a játéka, mégis átgondolt és elegáns, bármit is játszik.
JAREK ŚMIETANA: African Lake (az African Lake című lemezről, Starling S.A., 1999. Śmietana: gitár; Gary Bartz: altszaxofon; Cameron Brown: bőgő; Adam Czerwiński: dob; Jeremy Pelt: trombita; Leopoldo F. Fleming: ütőhangszerek).
Jó gitáros egy jó zenekar élén, de nem ismerem fel. [Jarek Śmietana nevének elhangzása után:] Csak egyetlen lemezét hallottam korábban, amelyen John Abercrombie-val duóban játszik. Itt nem volt elég felismerhető a stílusa.
JEAN-PAUL BOURELLY: Thinkin' Bout Money (a Blackedelic-Blu című lemezről, DIW, 1994. Bourelly: gitár, ének; Blue Black: rap; Mark Peterson: basszusgitár; Alfredo Alias: dob).
Jean-Paul Bourelly. Izgalmas figura. Voltam egy koncertjén Berlinben Dresch Misivel, akkor szintén két rapperrel dolgozott. Még arra is emlékszem, hogy aranyszínű Framus gitáron játszott. Egyes sztárok nem törekszenek arra, hogy a nagy világcégek - a Fender vagy a Gibson - gyártmányait használják. Különleges koncepciókat alkalmaz, azon a lemezen is, ahol Archie Shepp a partnere.
WOLFGANG MUTHSPIEL: Dance 4 Prince (a Black & Blue című lemezről, EmArcy, 1986. Muthspiel: gitár; Tom Harrell: szárnykürt; George Garzone: tenorszaxofon; Larry Grenadier: bőgő; Alex Deutsch: dob; Don Alias: ütőhangszerek).
[A zene közben:] Jó zene. Nem nagy világklasszis, akit hallunk, talán Wolfgang Muthspiel lehet. Ő egy generációba tartozik Kurt Rosenwinkellel. Annak idején azt hittem, Muthspiel lesz a nagyobb sztár, aztán mégis Rosenwinkelből lett a népszerűbb muzsikus.
EDDIE LANG: April Kisses (a The Quintessential Eddie Lang 1925-1932 című lemezről, Timeless, 1997. Lang: gitár; Arthur Schutt: zongora).
Ez az illető nagyon jól gitározik, és a lemez is meglepően szépen szól. A harmincas években vették fel? Django nem lehet, ő egészen másképp penget. Eddie Lang? Őt még hallotta élőben Django, és a Lang-Venuti kettős visszaköszön a Reinhardt-Grappelli felvételeken. Djangónak sokkal erősebb a vibratója. Ez a játék inkább olaszos eredetű, argentin ízekkel. Langnak gyönyörűek voltak a szűkítettjei.
A Vakrepülés felvétele 2009. szeptember 9-én készült. Szerkesztette: Máté J. György.
