Egy hosszú, munkával teli, fárasztó hét után, szombaton este fél 9-kor értünk ki Velencére. A tömeg lábnyomait követve megtaláltuk az EFOTT-buszt, amely elszállított minket a helyszínre. Szerencsére olyan későn sikerült megérkeznünk, hogy a bódéknál már csak páran lézengtek, így a bejutással nem volt gondunk. Szép reményű kezdet volt, amely már az elején megbotlott a saját lábában.
Nőiesen bevallom, először tettem tiszteletemet az EFOTT fesztiválon. Ergo nulla helyismeretem volt, a programokat csak az éppen halódó mobilnetemen tudtam (volna) ellenőrizni. Éppen ezért talán nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy elfért volna a kezemben egy prospektus egy aprócska térképpel ? erre még később visszatérek ? és a napi programokkal. Ennek híján már a fesztivál elején ismerkedni kezdtem, és a sörösbódék dolgozóitól, a biztonsági manusoktól és a félrészeg egyetemistáktól érdeklődtem arról, pontosan hol is lesz a háromnegyed 10-kor kezdődő Hurts-koncert. Végül az egy irányba mutató ujjak és hadonászások segítségével előkerült a Nagyszínpad, ahol másfél-két órára elfeledkezhettünk a szervezési tökéletlenségekről. Az első dalokat követő taps és egy halk ?koszonom? után felcsendült a Beautiful Ones, a Stay, a Nothing Will Be Bigger Than Us, a Some Kind Of Heaven és még sok más szuper és ismert dal az angol szintipop együttestől, intenzív tombolásra késztetve a színpad körül összegyűlő népet. A frontember, Theo Hutchcraft fantasztikus hangja és a zenekar kultikus számai felejthetetlen élménnyé tették azt a velencei két órát.
A koncert után a tömeg mozgolódni kezdett: volt, aki maradt a nem sokkal később kezdődött Halott Pénz-koncertre, volt, aki elment, ám még többen voltak azok, akik akkor érkeztek. Én loptam magamnak egy félórás pihenőt és a mögöttem elterülő kajapultnál egy vagyonért vadásztam magamnak egy meglepően finom, csirkés-baconos szendvicset. Az olvasztott sajt még gőzölgött, a némi alkohol befolyása alatt álló gyomrom pedig dorombolva készült fel az újabb kétórányi ugrabugrára. Mire észbe kaptam, a színpad előtti tér már újra csurig megtelt a várakozó tömeggel, egy tűt sem lehetett leejteni. Nem telt bele sok idő, meg is jelentek a Halott Pénz-srácok és hangolni kezdtek, hogy aztán szép sorban megszólaljanak a jól ismert dallamok. A koncert második felében a rajongók már együtt énekelték a srácokkal az Emlékszem Sopronban, a Darabokra törted a szívem, a Van valami a levegőben és az Élnünk kellett volna című közismert számokat egészen kifulladásig.
Az utolsó akkord után a szélrózsa minden irányába kiürült a Nagyszínpad előtti tér, de ez sokak számára még nem jelentette a fesztivál végét. A buli folytatódott, és aki tudta, merre kell mennie, az a Rauch Aréna felé vette az irányt a Paddy & the Rats- és a Flux Pavillon-koncertekre vagy éppen a különböző zenei stílusokat felvonultató random táncterekre. Én a megfáradtak és fázósok táborát erősítve a kijárat felé haladtam, készen arra, hogy szép emlékekkel és jó érzésekkel térjek nyugovóra. Ez a terv azonban füstbe ment, mert néhány kevésbé kellemes élménnyel is kénytelen voltam gazdagodni.
Már említettem a térképhiányt. Ez a hazajutásnál még égetőbb problémává vált, ugyanis az EFOTT helyszíne ? mint később megtudtam ? egy kilométerre található a vasútállomástól. A főbejárat előtt kígyózó sor állt, gondoltam, biztos lesz egy busz visszafelé, ahogy a odajutást is megoldották a szervezők. Mélységesen csalódtam, amikor rájöttem, hogy a várakozás bizony a taxiknak szól. A rutinosabb fesztiválozók gyalog indultak az állomás felé, mások viszont a hidegben ? a 17 fokban és szélben, mert ugye vihart jósoltak ? várakoztak a vagyonokat elkérő sofőrökre. Miután meggyőződtem pénztárcám tartalmának állapotáról ? szerencsére éppen kijött az összeg, amellyel hazajuthattam ?, én ez utóbbiakhoz csatlakoztam.
Ezúton szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha a szervezők ki tudják szállítani a népet a fesztivál helyszínére, akkor átláthatóbb módon kellene gondoskodniuk a hazajutásukról. Különösen úgy, hogy a résztvevők között bőven akadnak fiatalok, illuminált állapotban távozó lányok és messziről érkezők, akik helyismeret és információ híján kénytelenek egy vadidegen szeszélyeire rábízni magukat. Én a gondviselésnek hála épségben és normális összeg fejében hazajutottam, de ezzel nem mindenki volt így. Hallottam olyan esetről, hogy a gengszter sofőr ugyanazért a távolságért dupla összeget kért el egy utastól, mint egy korábbitól. Természetesen az illetőnél nem volt annyi pénz, a taxis pedig nem volt hajandó távozni addig, amíg meg nem kapta azt. Ha lett volna a kezemben egy térkép és talán még egy buszmenetrend is, akkor tudtam volna merre kell mennem, és több ezer forintnyi veszteségtől kíméltem volna meg a számlámat.
Így történt, hogy a szuper hangulatú koncertek, a finom étel- és italkínálat mellé kaptam pár órányi bosszankodást és mérgelődést is. Jövőre próbáljuk meg még egyszer, az alap ugyanis nem rossz, de mindig van hová fejlődni.
Révy Orsolya
