Valóban hajótöröttként élhetett tovább a legendás pilótanő

A kenőcsöt tartalmazó edényt öt darabban találta meg az Amelia Earhart utolsó repülését évek óta kutató The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR). A kozmetikumot a 20. század elején azzal hirdették, hogy kifakítja az arc szeplőit. "Jól dokumentált tény, hogy Earhartnak szeplői voltak, amelyekeket nagyon nem szeretett" ? nyilatkozta Joe Cerniglia, a TIGHAR egyik kutatója. A kenőcsöt egy háromnapos konferencia keretében fogják bemutatni az éterbe veszett rádiójelekről szóló tanulmánnyal és a repülőgépnek a nikumaroroi korallzátonyon látható keréknyomairól készített fotóval együtt.
 
Amelia Earhart világraszóló kísérletbe fogott: az egyenlítő mentén próbálta meg körberepülni a Földet, amikor a Csendes-óceán felett 1937. július 2-án rejtélyes módon eltűnt. Valószínűleg üzemanyaghiány miatt csapódott az óceánba, a Howland-sziget körül. Ric Gillespie, a TIGHAR igazgatója azonban alternatív elmélettel állt elő. "A navigációs útvonal szerint, am3ly3t Amelia utolsó rádióbejelentkezésében megadott, nemcsak a Howland-szigetek felett ment keresztül, hanem a Gardner-szigeteken is, a mai Nikumaroron, ahol sikeresen landolt" ? közölte.
 
Ez pontosan megfelel annak a leírásnak, amely egy 1940-ben talált csontvázról szól. Az emberi maradványok mellett egyébként egy férfi és női cipőrész, egy egykoron szextánst tartalmazó doboz, tűzrakás maradványai, illetve madár- és teknőscsontok kerültek elő. Sajnos a csontok és a leletek később eltűntek.
 
Ugyan a ma lakatlannak számító sziget 7. számú lelőhelyén időnként megfordultak emberek, az ott talált üvegek egyértelműen Earharthoz köthetők, aki valószínűleg vizet forralhatott benne magának ? vélekednek a kutatók. Sőt olyan leletek is előkerültek, amelyekről kiderült, hogy azokat kizárólag nő használhatta. Ilyen volt az a szigeten talált kozmetikum, amely nagyon hasonlít a harmincas években az amerikai nők körében igen népszerűnek számító Campana balzsamhoz ? nem beszélve a most felbukkant Dr.? ?Berry-féle kozmetikumról.