A Moiras korábban előszeretettel adta ki a hatvanas vagy a hetvenesek évek első felének előadóit, de újabban inkább a nyolcvanas évekre fókuszálsz, és a most megjelenő Agnus Dei-albummal már a kilencvenes évek előadói is megjelentek. Mi ennek az oka? Már nem kerültek elő izgalmas felvételek a beat korszakából?
A rövid válaszom az igen lenne, de bonyolultabb a helyzet. Az egyes projektek esetileg jönnek létre, nincs sem hosszú, sem középtávú kiadói terv. Amilyen felvétel a látóterembe kerül, azzal tudok foglalkozni. De tény és való, hogy a kezdeti években nagyobb arányban voltak jelen nálam a hatvanas évek zenéi. Utoljára 2017-ben jelentettem meg beatkorszakbeli felvételt: az Atlas együttes 1965-ös koncertfelvételét Just Playin’ Rhythm and Blues címmel. Korai korszakukban a Rolling Stonest meg a Yardbirdst követték, nem is akárhogy!
Soha nem hajtott a kereskedelmi siker vágya, inkább küldetés számodra a lemezek kiadása. Ha egy lemez sikeres, abból ki tudod adni a következőt. Mit jelent számodra a siker egy-egy lemeznél? Maga a megjelenés?
A tulajdonképpeni hobbim – igen, a hobbim, mivel nem ebből élek – a kiadói folyamat végigcsinálása: amint a régi felvételen alapuló ötletből hanglemez lesz, majd pedig a kiadvány hatása megfigyelhető a zenei színtéren. Az az elvem, hogy jókedvű projektekkel foglalkozom, amelyek – ha néha időben elhúzódva is, de – mindig kooperatív szellemben jönnek létre.
Te voltál az első vinilkiadó azután, hogy a rendszerváltás után megszűnt a klasszikus magyar hanglemezkiadás. Mik voltak az elsőbbség előnyei, amiket a mai napig kamatoztatni tudsz, és mik a hátrányai?
A Moiras Records lemezsorozata 2005-ben indult el. A zenegyűjtői hobbimat terjesztettem ki vele. Gyerekkoromtól fogva lemezeket és kiadatlan felvételeket gyűjtöttem. Hétvégenként naphosszat képes voltam csak lemezezni! A rockzene tágan vett keretei között jöhetett mindenféle előadó, de szívesen vettem komolyzenei lemezeket is.
Szerintem elég fanatikus voltam a gyűjtés terén. Amikor a párommal eljutottunk egy idegen városba, az első utam egy lemezboltba vagy antikváriumba vezetett. Sokszor a második és néha a harmadik is, szóval utólag igencsak nagy elismerés illeti az ő türelmét. Ezenkívül sokat leveleztem is, jó pár országban voltak lemezes cserepartnereim. Megismerkedtem néhány egyszemélyes nyugati kiadóval. Ők voltak a mintáim, kicsit a példaképeim is: a lelkesedésük, az odafigyelésük, a precizitásuk.
Amikor összeálltak az erővonalak a kiadói tevékenységhez, azaz kéznél voltak a megfelelő felvételek és elég ismeretet szereztem a gyártási és kereskedelmi folyamatokról, indulásként mindjárt három nagylemezt jelentettem meg. Ezt többéves tervezgetés, álmodozás előzte meg. Amikor végre megvalósult, nem éreztem úgy, hogy esetleg életem nagy kalandja indult el. Volt és azóta is van sok más teendőm, amelyek közül a hangfelvétel-kiadás az egyik. Nagyképűbben fogalmazva azokat a lemezeket kezdtem kiadni, amelyek a magyar könnyűzene múltjából hiányoztak a polcomról. Ennek szellemében nem foglalkoztam az aktuális poppiaccal vagy üzleti szempontokkal. Így előnyt vagy hátrányt sem érzékeltem amiatt, hogy egyedi dolgot csinálok, pedig pár évig itthon más nem foglalkozott vinil nagylemezek programszerű kiadásával. A kiadott lemezek általában találkoznak az érdeklődő gyűjtők elvárásaival, így el szoktak kelni olyan mennyiségben, hogy folyamatosan újabbak jelenhessenek meg.
A magyar popkultúra és a rendszerváltás megkerülhetetlen része az új hullám és az underground. Feltűnő az ezektől tartott távolságod. Mi ennek a magyarázata?
A kérdés enyhén számonkérő felhangját tulajdonképpen hatalmas bóknak is vehetem. Azt feltételezi ugyanis, hogy a Moiras Records esetében afféle 21. századi szellem-Hungarotonról van szó, amelynek monopóliumhelyzetéből fakadóan minden korszak minden műfaját arányosan ki kellene adnia. Valójában azonban a mai napig hobbikiadóról beszélünk, amit egyedül csinálok, és több éve már mindenféle szponzoráció nélkül. Egyetlen szerkesztői elvem van: ami kézközelbe kerül, arról elábrándozom, hogy születhetne-e belőle lemez. Ez egyébként nem jelenti még a folyamat sikerét, végigvitelét: az menet közben bármely fázisban elakadhat.
Ízlés ügyében két vonalat figyeltem meg magamban az évek során: mindig vagy szeretetet, vagy tiszteletet, esetleg mindkettőt érzek a produkció iránt, ami folyamatban van. Az említett stílusokban eddig nem ment végig egyetlen kiadási folyamat sem. De szívesen foglalkoznék ilyen felvételekkel is.
Kiadtál egy CPg-kislemezt, amely nem 45-ös fordulatszámú, hanem 33-as. Miért vállaltad egy rossz hangminőségű punklemez kiadását, ha távol áll tőled a műfaj?
Ami a személyes zenefogyasztói történetemet illeti, sok évig nagyon szerettem punkfelvételeket hallgatni. Frissek, energikusak, őszinték! Mármint a műfaj krémjéhez tartozók. A CPg 12 számos demója sztereóban, minden bizonnyal majdnem optimális minőségben még az 1980-as évekből a birtokomban volt. Nagyon jólesett, amikor a zenekar tagjai örömmel járultak hozzá a megjelentetéséhez.
Vannak együttesek, amelyekkel hosszabb az együttműködésed (Beatrice, Metropol, Solaris), de az életműkiadás nem jellemző rád. Miért?
Az átfogó szerkesztési elvek említett hiánya miatt. Ugyanakkor ha egy kiadvány jól sikerült, akkor az előadóval miért ne vágnánk bele egy következőbe? Ha pedig a felvételek oldaláról nézzük ezeket az előadói sorozatokat, akkor nem is vagyunk annyira messze az életművek (a Rice esetében az 1978 és az 1981 közötti legendás korszak) alapos kiadásától.
A most megjelenés előtt álló lemezek közül a magyar pop egyik legnagyobb adósságának törlesztése Dévényi Ádám lemeze. Rajta lesznek a Trunkos-féle Átmeneti Kabát-dalok? Milyen számok kerülnek a lemezre?
Az Elmúlik – jelen című nagylemez Marton László Távolodó ötlete alapján jelenik meg Dévényitől. Távolodó szerkesztette a kiadványt, és ő írt hozzá jegyzetet is. Az áttekintő válogatás Dévényi „normál” terjesztésbe került korábbi albumai (köztük az Átmeneti Kabát) dalaiból és kiadatlan felvételekből állt össze. A szerző-előadó nem egy emblematikus dala hallható lesz majd rajta, így többek között a Jelen, a Kalvadosz, a Belemenekülök az éjszakába és a Szabadság miatt zárva.
Ritkán adsz ki a Hungaroton vagy a Magyar Rádió tulajdonában lévő archív felvételt, pedig lenne mit előásni. Még mindig hihetetlenül drágák? A Magyar Rádió archív állománya elképesztően sok kiadatlan kincset őriz.
Nekem is az a véleményem, hogy ezeknek az archívumoknak jó pár lelete megérdemelné még a kiadást. Nemegyszer vásároltam már licencet, és ez bizonyára a jövőben is elő fog fordulni. De a kiadványok szerkesztésénél, mi tagadás, néha pénzügyi szempontokat is kénytelen vagyok figyelembe venni. Nemegyszer ütközöm abba, hogy valamilyen felvétel licencelése egyszerűen nem fér be az éppen adott keretek közé, magyarul túl drága. De hát ugyanezeket a számokat hozzám hasonlóan más kiadók is közzétehetik.
Volt, hogy cédéket is kiadtál, például díszdobozos Mini-kollekciót. Annyira domináns lett a vinil, hogy cédével már nem is érdemes előállni?
A felvételek stílusválasztásánál nincsenek elvi preferenciáim, de a formátumokkal kapcsolatban igen, hiszen a Moiras Records alapvetően vinil LP-kiadó. Így csak néha került a kiadványok közé egy-egy cédé, amit a jövőben sem zárok ki.
2021 folyamán számos kislemezt (Beatrice, Agnus Dei, Futurama, Szikora stb.) adtál ki. Most nem jelennek meg 45-ös formátumú anyagok. Miért?
A kislemezeket úgy becéztem, hogy „hobbik a hobbiban”. Érdekes kísérletek voltak, nagyon tetszenek nekem. Bár hasonlítanak a nagylemezekhez (ezzel persze nem mondtam sokat), a hangulatuk a rövid játékidő és a kicsi, kézbe simuló borító miatt eltér tőlük. Ám a megjelent kislemezekből még jó pár darabnak el kell fogynia ahhoz, hogy újabbak készülhessenek.
Nyitókép: Kovács László, a Moiras Records vezetője. Fotó: Merész Márton
