Rengeteget hallani arról, hogy egy párkapcsolat veszélyes üzem. Amíg azonban a darukezelő, a villanyszerelő vagy éppen a tűzszerész részletes tanfolyam során tanulja meg, hogyan mentse meg magát és másokat, addig a párkapcsolati élet esetében nincs felkészítő gyakorlatsorozat, és nem fogja mentor az ember kezét az első „bevetéseken”. Gönczi Dorka és Varga Zsolt válási mediátorok több mint tíz éve segítenek pároknak, így munkájuk során számtalan esettel találkoztak. Ezek alapján született meg a Válótársas című interaktív-improvizatív színházi előadás, amelyen közérthető módon, sok-sok humorral mutatják be a párkapcsolat és a válás buktatóit népszerű színművészek közreműködésével.

A Válótársas színházi előadások alapján most elkészült a Válótársas film is, amelyben Pokorny Lia és Schmied Zoltán segítségével pillanthatunk be egy válási mediációba.

A film bemutatja, milyen félreértések, konfliktusok, kimondott és ki nem mondott ellentétek hasogatják apró darabokra a harmóniát két ember párkapcsolatának kulisszái mögött. A bemutatott helyzetek valósak, hiszen Gönczi Dorka és Varga Zsolt ügyfeleivel estek meg. A két színművész a komoly témát is képes humorral átszőve, oldott módon, tragikus és komikus elemekkel kiegészített módon eljátszani, pontosan azért, hogy a nézők számára újra egyértelmű legyen, hogy két pont között a legrövidebb út – bármilyen rögös néha – továbbra is a mosoly és a közös nevetés.

Színészek és mediátorok a színpadon
Fotó: Barcsik Géza

A modellezett szituációkon keresztül a 40 perces film bemutatja, hogyan működik a gyakorlatban a mediáció, vagyis az alternatív, békés vitarendezés. A nézők megtudhatják, hogy a kényes helyzetekben mikor és merre érdemes továbbindulni, hogyan érdemes kezelni és megoldani azokat. A jeleneteket a mediátorok közérthető szakmai narrációval látták el, és a művészekkel közös, összefoglaló beszélgetéssel zárják. Az egész egyfajta párkapcsolati konfiliktusívet reprezentál, amelynek a néhol humorral átszőtt pillanatai során a néző is képes a színészek által életre keltett karakterekkel azonosulni, és átgondolni a saját életében fellépő konfliktusait. Ezek kezeléséhez – a felismerésen túl – gyakorlati kommunikációs eszközökkel is gazdagabbá válik.

A film létrejöttét az NKA támogatta, szakmai támogatója dr. Kádár Annamária pszichológus. A Válótársast a produkció Facebook-oldalán és honlapján keresztül ingyenesen bármikor meg lehet tekinteni. További információk színházi előadásokról a weboldalon találhatók.

Nyitókép: Pokorny Lia és Schmied Zoltán.