Gelencsér Gábor, az ELTE Filmtudomány Tanszékének docense legutóbb 2015-ben megjelent Forgatott könyvek című hiánypótló kötetében mutatta be új megközelítéssel, a film és az irodalom kapcsolatán keresztül az 1945 és 1995 közötti fél évszázad magyar filmtörténetét. Ennek a korszaknak megkerülhetetlen, meghatározó, eredeti hangú filmes alkotója a 71 éves Jeles András is, akinek filmes pályafutásáról azonban eddig nem született monográfia. A szerző a főiskolás vizsgafilmektől a nagyjátékfilmekig az eddigi Jeles-életmű 14 alkotását elemzi a Váratlan perspektívák című könyvében. ?Ismerjük egymást, előfordult, hogy eljött az óráimra, ha Jeles-kurzus volt, és a hallgatóim kérdezhettek tőle. Nagyon megtisztelt, hogy elolvasta a kéziratot, és szinte szerkesztőként segítette a munkát? ? mesélte Gelencsér Gábor.
A Váratlan perspektívák élvezetes olvasmány annak is, aki nincs otthon a filmesztétika világában, ami a kötet formabontó, párhuzamos szerkesztésének is köszönhető. ?Minden filmjéről szerettem volna beszélni, ezért nyilvánvaló volt a kronologikus sorrend. Ezt követte az ötlet, hogy minden műről két szöveg szóljon, egy elemzőbb, leíróbb, a kortörténetet jelző rész, és egy kissé esszéisztikusabb, elvontabb, értelmező rész? ? fejtette ki a szerző. A kétfajta elemzést tipográfiailag is elkülönítette, az egymást kiegészítő elemzéspárral a szerzőnek sikerül kibontania Jeles filmjeinek rendkívül összetett rétegeit és elvezetnie az olvasót az alkotások bölcseleti tartalmáig. ?Jeles magányos, de nem elszigetelt művész, aki egészestés játékfilmjeivel alakítója és részese a hetvenes évek dokumentarista irányzatának (A kis Valentino), a nyolcvanas évek korszakváltó törekvésének (Álombrigád), ugyanezen évtized képzőművészeti ihletésű új érzékenységének (Angyali üdvözlet), a kilencvenes évek emlékezetpolitikájának (Senki földje) és az ezredforduló (nem létező, ezért retrospektív ?árnyalatú?) filmes neoavantgárdjának (József és testvérei)? ? foglalja össze a pályát az Előszóban, hozzáfűzve: ?kevés olyan koherens életművet ismerünk, amelyből pontosabban megérthető volna a hely és az idő, amelyben élünk?.
A kötet a Filmművészeti Főiskolán 1968?1974 között készült vizsgafilmek elemzésével indul, amelyek már egyértelműen magukon viselik a jelesi szemléletmód minden stílusjegyét. ?A Meghallgatás az első filmje, előtte amatőr filmeket forgatott, amik elvesztek. Egészen döbbenetes, hogy ebben a filmben, mint cseppben a tenger, az egész életmű alapvető poétikai gesztusa tetten érhető? ? mutatott rá a szerző a 14 perces rövidfilmről szólva, amely egy amatőr táncdalénekesek számára rendezett meghallgatást idéz fel a dokumentumfilm és a fikció elemeit ötvöző filmes eszközökkel. Jeles Félálom című utolsó vizsgafilmjéről maga a rendező is úgy tudta, hogy elveszett ? mesélte Gelencsér megjegyezve, hogy őt viszont nem hagyta nyugodni a dolog. Felkutatta a film raktári jelzetét, és azzal kereste fel a filmművészeti egyetem filmtárát. ?A raktáros bement valahová hátra, és kijött egy dobozzal. Azonnal átírattam DVD-re, és Jelesnek is küldtem egy példányt? ? idézte fel a filmtekercs megkerülését. Hozzáfűzte: ?kicsit mostohán van kezelve ez az életmű, hátha ez a könyv is segít, hogy újra belekerüljenek a köztudatba azok a filmek is, amelyek nincsenek annyira benne, mint A kis Valentino?.
?Eltér a megszokottól?
Gelencsér szerint Jeles művészetében van egy különös, provokatív vonás, hogy mindig eltér a megszokottól, ütköznek nála a különböző filmnyelvi konvenciók. ?Mintha azért is tenné, hogy olyan jelentéseket provokáljon, amik számára is váratlanok. Jeles művészetének a kulcsát abban látom, hogy megteremti ennek a kereteit. Azzal, hogy az Angyali üdvözletben Lucifer egy 12 éves gyerek, már megteremtette azt a lehetőséget, hogy létrejöjjön valami váratlan, ami ugyanakkor a Madách-mű és -világkép nagyon újszerű perspektíváját mutatja meg.? Jeles András meghatározó filmes, nemcsak izgalmas stílusa és formavilága, hanem gondolatvilága miatt is ? vallja a szerző. ?Az életmű a késő Kádár-korszakban indul, és alapvetően abban szocializálódik. Az 1968 utáni, egyre elszürkülőbb, elfáradóbb szocialista világ bemutatásáról nem nagyon tudok ehhez foghatót. Arról a mérhetetlenül szomorú, kiábrándult világról, amiben még igazán nagy drámák sincsenek. Azért adtam A kis Valentino elemzésének azt a címet, hogy a Semmiföldje, mert arról szól, hogy itt semmi nincs, 'vacog a lét'. Ezt a korélményt Jeles egy elvontabb szintre is emeli, ahogy ő fogalmaz: antropológiai szintre. Ez úgymond a Kádár-korszak antropológiája: hogy milyen emberré tett bennünket.?
Legalább ennyire fontos Jeles Kádár-korszak utáni világképe, ami mögött ott van a világháborúk, a fasizmus, a bolsevizmus, az emberirtás, a diktatúrák világa. ?Erre mondja egy interjújában azt az iszonyúan radikális mondatot, ami azóta egy színházi előadásának a címe is lett, hogy +Auschwitz működik+. Zavarba ejtően kemény mondat, ami már mai világunk állapotára utal. Talán egy fiatal néző, akinek a Kádár-korszak már történelem, e tekintetben tudhat meg valamit Jeles filmjein keresztül a világról. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ez egy nagyon-nagyon sötét, tragikus világkép: azt mondja, hogy itt alapvetően nagyon nagy baj van, és ezeknek a filmeknek éppen az a dolguk, hogy felrázzanak, vagy legalább is emlékeztessenek erre.?
A Váratlan perspektívák a Kijárat Kiadó gondozásában jelent meg.
Forrás: MTI
