A varjak szárnyas utcai harcosok, akik akár az emberre is rátámadhatnak

Gyakori probléma, hogy a városi állatvilág egyes sok generáció óta velünk élő képviselői nagymértékben bizalmasakká válnak az emberekkel, és szinte teljesen elvesztik a félelemérzetüket. Gondoljunk a budapesti belterületen feltűnő, forgalmas úton kocogó vaddisznókra, az Erdélyben kukákat fosztogató barna medvékre, a tengerparti sétányokon élelmet rabló sirályokra. Budapesten a konfliktusok egyik főszereplője a járókelőket megtámadó dolmányos varjú.

Mikor a legnagyobb a támadások esélye, és miért?

A „támadások” túlnyomó többsége április és június között következik be, amikor a dolmányos varjak a fiókáikat nevelik. A fészekből kiugró, de még rosszul repülő fiatalokat a talajon etetik a szülők, a magasabb növényzetben vagy éppen egy parkoló autó alatt rejtőző fióka észrevétlenül várja az eleséget hozó szülő felbukkanását. Ilyenkor, ha egy gyanútlan járókelő túlságosan közel sétál a fiatal madárhoz, a szülők megpróbálják elhessegetni a támadót.

Nagyon ritka, hogy valódi harcba próbálnak bocsátkozni egy náluk százszor nagyobb tömegű élőlénnyel, de egy figyelmeztető bukórepülés hangos károgással ötvözve egy kocogó vagy bicikliző, a mobiltelefonját elmélyülten olvasó embert annyira megrémíthet, hogy megbotlik, elesik, esetleg autó elé zuhan.

A problémás madarak másik csoportja a háznál nevelt elszabadult fiókák, amelyek nem látnak ellenséget az emberben, sőt azoktól a megszokott módon hangosan élelmet koldulnak. Ezeket a károgva kéregető, az emberhez közel repülő madarakat azután felbátoríthatja, ha a gyanútlan járókelők, vagy különösen gyerekek elfutnak előlük. Bevésődik, hogy az embereket büntetlenül lehet hajkurászni. Ezt a magatartást a varjak mint szociális kötelékben együtt élő társas állatok egymástól gyorsan eltanulják.

Miért súlyosbítja a helyzetet az, hogy a varjak egyébként is nagyon okos madarak, és mit lehet tenni a támadások elkerüléséért? Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum blogján minden kiderül.