Városi Kulturális Napok Pozsonyban

Egyéb

(MTI) A Városi Kulturális Napok a pozsonyi magyarság legnagyobb őszi kulturális seregszemléje, elsősorban a szlovákiai magyar kulturális produkcióknak ad lehetőséget a bemutatkozásra Szlovákia fővárosában ? mondta el Jégh Izabella, a Csemadok pozsonyi városi választmányának titkára, aki 1988-tól szervezője a Pozsonyban és a környező településeken zajló eseménysorozatnak.

 
Az idei első rendezvény vasárnap volt, Pozsonypüspökiben a második világháború után kitelepített szlovákiai magyarokra emlékeztek. A következő program szerdán lesz, amikor Brogyányi Mihály Erdély mai viszonyairól tart előadást a Csemadok pozsonyi központjában.
 
A következő hetekben látható Pozsonyban a két szlovákiai hivatásos színház, a révkomáromi Jókai és a kassai Thália egy-egy előadása, továbbá a Szőttes néptáncegyüttes estje.
 
A programsorozat záró eseménye az adventi hangverseny lesz december 4-én a dunaszerdahelyi Szent György Kórus közreműködésével.