A Kutatók éjszakáján az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának programján a budapesti zsidónegyed példáján keresztül ismerkedhettünk meg a városi környezet pszichológiai kérdéseivel.
A zsidónegyed az egykori pesti városfalon túl, a Hatvani és a Váci kapu közötti területen jött létre. A vám nélküli piac lehetősége tömegeket vonzott ide, és akik a városban nem telepedhettek le, azok itt, a falakon kívül kezdtek építkezni. A földszintes házak mellett nagy kertek terültek el, a mai Király és a Dob utca az egykori dűlőutak vonalát követi.
A gyarapodó népesség alakította ki a mai városrész szűk, kanyargó utcáit, az utcanevek egy része – Akácfa, Nagy Diófa, Kertész – az egykori kertek emlékét őrzi. Idővel teljesen beépült a környék, zárt sorú utcák alakultak ki, és a kertek az udvarokba húzódtak vissza. Az 1838-as pesti árvíz az épületek nagy részét romba döntötte, és helyükre klasszicista és romantikus polgárházakat és bérházakat emeltek, kialakítva a negyed jelenlegi arculatát, amelyhez a 19. és 20. század fordulóján megépült szecessziós és eklektikus stílusú bérpaloták járultak hozzá.
A szűk utcákat egyrészt a megnövekedett közlekedési igények, másrészt az emberek nagyobb tér iránti vágya miatt igyekeztek kiszélesíteni. A szűk terek bezártságot, nyomasztó érzést keltenek, ezért a később épült házak utcafrontját az eredetihez képest jóval hátrébb húzták. Ezzel azonban megtört az utca egyenes házsorú beépítettsége, szabálytalanul ki-be ugráló utcafront jött létre, ráadásul egyre több tűzfal vált láthatóvá.
Ez a „rendetlenség” szintén hatással van a járókelőre, a mozgalmas utcafront bizonytalanságot kelt, az üres tűzfalak nyomasztók. A hullámzó utcafrontnak azonban pozitív hatása is van: az utcán elindulhat a helyfoglalás, padok, székek, asztalok kerülhetnek ki a járdákra, a kialakult kis terekre, beugrókra, barátságos hangulatot árasztva. A tűzfalakon pedig egyre gyakrabban jelennek meg festmények, és úgy már kevésbé barátságtalanok.
A túl szűk terek lehangoló jellege oldódhat, ha az utcáknak látjuk a végét, például a távoli kereszteződéseket.
Az utcaképet az is barátságosabbá teheti, ezáltal a hangulatunkra is pozitív hatással lehet, ha ismerős épületet pillantunk meg a távolban: ezek felbukkanása növeli a biztonságérzetet. A biztonságérzés és a jó téri tájékozódás összefügg egymással, ezért mindenki használ iránypontokat, legjellemzőbben tornyokat. Az emlékezetünkben rögzítjük az utakat, a csomópontokat, magát a városnegyedet és határait. A településrészek egymásra épülve válnak ismerőseinkké.
Ha az utca belátható végét épület zárja le, az személyiségtől függően egyaránt kelthet bennük bensőséges és negatív érzéseket. Ugyanez a helyzet, ha az utcakép nem egységes:
a zegzugos, rejtekhelyszerű városrészek egyeseket félelemmel, szorongással töltenek el, míg mások kedvelik az ilyeneket, mert kalandvágyók, örülnek a felfedezés élményének.
A rokon- vagy ellenszenvet akár az adott pillanat is befolyásolhatja: nem mindegy, hogy az utcán mennyien vannak, milyen napszakban vagyunk ott, milyen hangokat hallunk.
Az épületek megítélése is függhet a térhelyzettől. A zsidónegyed kiemelkedő épületein, a zsinagógák elhelyezkedésén keresztül is tetten érhetők a lényegi különbségek. A szűk Rumbach Sebestyén utcában, ha nem ügyelünk rá, séta közben észre sem vesszük a zsinagógát, mert teljesen illeszkedik az utca frontjába.
A Kazinczy utcai zsinagóga is követi az utcafrontot, de mivel beszögellésbe épült, lezárja az utcát, ezért rögtön a járókelő szemébe ötlik. Ráadásul az épület előtt kialakult belső sarok a védettség érzését árasztja.
Emiatt sokan állnak meg önkéntelenül éppen itt.
A zsidónegyed legkarakteresebb épülete a Dohány utcai zsinagóga, és nem csupán a mérete miatt. Téren áll, van körülötte hely, az épület építészeti értékeit így egyszerűbb felfedezni. Eredetileg ez a zsinagóga is az utcafrontba épült be, a Wesselényi utcát csak jóval később nyitották ki a Kiskörút felé. A téri helyzet megváltozásával az épület szerepváltozáson ment keresztül, jelentősége megnövekedett.
A zsidónegyed egyedi térélményéhez az átjáróházak is hozzájárulnak. Manapság a Gozsdu-udvar a legismertebb ilyen, az egymást követő, újra és újra felbukkanó zárt udvarok a végtelenség érzését közvetítik, és identifikálók is: ha Budapestről átjáróházak fotóját látjuk, rögtön a zsidónegyedre gondolunk.
Az árkádok is egyedi térélményt jelentenek: van, akit félelemmel tölt el a sötétebb útvonal, míg mások számára éppen hogy hívogató a széles, védett járda. És olyanok is akadnak, akik köztéri mosdónak használják.
Egy-egy városnegyed identitásához hozzátartoznak a nevezetes utcák, terek, épületek, amelyek megemlítése már egyértelműen kijelöli a helyszínt. A Wichmann-kocsma sok évig volt a zsidónegyed egyik emblematikus helyszíne. A terv, hogy az egykori legendás kenus népszerű helyét lebontsák, az épület identitásmegőrző szerepe miatt erős ellenállásba ütközött. Egy-egy épület megőrzése még a városfejlesztési terveket is felülírhatja.
A városi identitás az ott élő vagy ott közlekedő emberek lelkére is hatással van: az állandóság megnyugtató.
A zsidónegyed szűk utcáiban igazi felüdülést jelentenek a terek. A kitáruló tér, a levegősség szinte mindenkiben pozitív érzéseket kelt, ezért az önkormányzatnak nem is feltétlen célja, hogy a foghíjakat beépítse. A terek kihasználásának mára sokfajta módja alakult ki: vendéglátóhelyeket fogadnak be, játszótereket, kutyafuttatókat, közösségi tereket alakítanak ki rajtuk vagy néhány növény beültetésével, padok kihelyezésével válnak otthonossá.
Ráadásul miközben az utcákat rójuk, rengeteg hatás ér minket: az emberi hangok, elcsípett beszédfoszlányok éppúgy hatással vannak ránk, mint a szagok, illatok. Sokszor nem is tudjuk, mitől lettünk hirtelen éhesek vagy miért jár egy bizonyos dallam egész nap a fejünkben.
Lásd más szemmel a várost! címmel Kurucz Attila, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának PhD-hallgatója elemezte a városi környezetet.
