Városünnep 21. alkalommal Sepsiszentgyörgyön

Egyéb

 
(MTI) Az idei, kilenc napon át tartó Szent György Napok fő meghívottja az 50 éves Omega. Az együttes 2012-es turnéjának első állomása Sepsiszentgyörgy. Az Omega-koncerttel zárul majd a városünnep programsorozata. Addig pedig számos könnyű- és komolyzenei együttes lép színpadra a székelyföldi városban.
   
Az idei nyitó hangversenyt a Csíki Kamarazenekar, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórus és a Georgius zenekar adja, Sebestyén Lázár Enikő, Mocanu Erika, Szilágyi Zsolt és Sándor Árpád szólisták közreműködésével.
    
A szervezők reményei szerint a 21. Szent György Napokon sikerül megdönteni az elmúlt évek több tízezres látogatószámát. Hőlégballonból készülő fotók is segítenek majd a létszám felmérésében. 
    
Ebben az évben a program összeállításánál az elsődleges szempont az volt, hogy olyan zenekarokat, produkciókat hívjanak meg, amelyek valamilyen módon kötődnek Sepsiszentgyörgyhöz vagy a térséghez. Így került a programba a 4 for Dance produkció, amelynek egyik tagja kézdivásárhelyi származású, vagy a magyarországi Honvéd Színház Arab éjszaka című darabja, amelyet a sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán rendező vitt színpadra, valamint az egyik magyarországi tehetségkutató verseny tavalyi győztese, a kézdivásárhelyi László Attila.
    
A Kultúrkert programjai a jazz, blues és világzene műfajában zajlanak majd április 27. és 29. között. A sepsiszentgyörgyi zenekarok mellett magyarországi és román együttesek is fellépnek.
    
A múzeumkertben 12 magyarországi és romániai borász működteti majd a tavaly először megrendezett Borudvart.
    
A városnapok tiszteletére az idén 100 kilogrammos pityókás, azaz krumplis házikenyeret sütnek Sepsiszentgyörgyön a 13 ezer darab téglából épülő kemencében.
    
A magyar nyelvű programok mellett román produkciókat is láthat a közönség a Szent György Napokon. Például április 23-án, hétfőn az Andrei Muresanu Színház Igor Bauersima Norway. Today című darabjának felolvasó-színházi estjére várják az érdeklődőket, majd április 26-án Horatiu Malaele hírneves román színészt láthatja a közönség. 
    
Az idén is lesz közös román?magyar ifjúsági sátor a Román Fiatalok a Közösségért és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) szervezésében, ahol karaoke, élő könyvtár, vitaestek, koncertek, közönségtalálkozók lesznek.    
 
A fesztivál részletes programjáról a Szent György Napok hivatalos, kétnyelvű (magyar, román) honlapján lehet tájékozódni. A honlap a városünnep ideje alatt hírportálként üzemel majd.