Miklós Péter, a kortárs magyar képzőművészetet reprezentáló kiállítást szervező Tornyai János Múzeum főigazgatója az MTI-nek elmondta, a tárlatot egyaránt jellemzi a sokszínűség és a nyitottság. Sokszínű tematikailag, hiszen megszokott módon festmények, táblaképek adják a bemutatott anyag gerincét, de plasztikák, grafikai művek épp úgy láthatók majd az Alföldi Galériában, mint vegyes, kísérletező technikával készült alkotások.
Nyitott a tárlat a korosztályok előtt is:
a nemzetközileg elismert művészek, Keserü Ilona, Fehér László, Galambos Tamás, Földi Péter éppúgy beadtak műveket a kiállításra, mint a pályájukat kezdő, friss diplomás vagy még tanulmányaikat folytató fiatalok.
Az alkotások a geometrikus absztrakciótól a hagyományos táj- vagy térábrázoláson át az újító irányzatokig széles skálát lefednek.
Az elmúlt években megfigyelhető, hogy egyre nagyobbakká
válnak a festmények, táblaképek, monumentalitásra törekszenek, főként a fiatal alkotók.
Az alkotások reflektálnak korunk válságaira: megjelenik a munkákban a háború, a járvány témája, végső soron az atomizálódás, az elmagányosodás kérdése. A festményeken, plasztikákon feltűnnek eltorzult, deformált emberi alakok, de szép számmal szerepelnek a művek között a klasszikus ábrázoló realizmus hagyományait követő képek is.
A kiállítás vasárnapi megnyitóján mintegy húsz elismerést adnak át, ezek közül a legfontosabb a Tornyai-plakett. Az idei tárlaton részt vevő korábbi fődíjasok közül választotta ki a zsűri az életműdíjast. A következő képzőművész generáció támogatására alapította Hódmezővásárhely és a Magyar Művészeti Akadémia közösen a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, amely szintén gazdára talál a megnyitón.
Hagyomány, hogy az előző tárlat fődíjasa és a Rudnay-ösztöndíjas önálló kiállítással mutatkozik be a Tornyai-múzeumban, hogy a közönség megismerhesse, milyen életpályát díjazott a zsűri, illetve az ösztöndíjas év alatt milyen alkotások születtek. Idén Kotormán Norbert és Kotormán Ábel szobrászművészek alkotásaival találkozhatnak a látogatók.
Nyitókép: a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiállítási anyagának válogatása augusztusban.