Vasárnapi szimfóniák a Ráday-kastélyban

Egyéb

"Korábban a zenekar próbatermében és a Zeneakadémián szólaltattuk meg a korábbi évszázadok ritkaságait, azután tavalyelőtt Gödöllőn, tavaly Fehérvárcsurgón játszottunk ilyen darabokat. Idén a Ráday-kastélyban lépünk föl" - mondta el az MTI-nek Szefcsik Zsolt.
A programokat igyekszik a helyhez illően megszerkeszteni - fűzte hozzá. A péceli kastély négyzet alaprajzú dísztermének érdekessége, hogy freskói Ovidius Átváltozások című művéből ábrázolnak egy-egy jelenetet, méghozzá nyelvújítás kori magyar nyelvű feliratokkal.
"Utánanéztem, hogy a témához kapcsolódó alkotásokat írtak-e. Carl Dittersdorf hat szimfóniát komponált az Átváltozások történeteire. A szimfóniák ugyan nem a freskókkal azonos jelenetekről szólnak, de a tárgy mégis rokon. A lykiai parasztok békává változása című szimfóniát játsszuk el" - hangoztatta a Szefcsik.
A műsor első részében a 18. század első feléből való műveket adnak elő: Carl Philipp Emanuel Bach 12 kis darab című sorozatát és Evaristo Felice Dall?Abaco három concertóját. Míg a Bach-műveket 20 éve már játszották Athénban, a Dall?Abaco concertókat most először tűzik műsorra. A veronai származású zeneszerző 1704-ben szerződött Münchenbe, II. Miksa Emánuel udvarába, a választófejedelemmel sokat tartózkodott Brüsszelben és Párizsban, francia hatás is érte, így a stílusa kevert - jellemezte Szefcsik Zsolt.
A második részben hangzik el a programzenének is tekinthető Dittersdorf szimfónia. Az első tétele rusztikus hangvételű, a másodikban az istennő kérleli a lykaiakat adjanak neki inni. Az utolsó tételből cseng ki az átok, amelynek következtében békává változnak a parasztok.
A cseh származású Antonio Rosetti Notturnója könnyed és vidám hangulatú, igazi nyáresti muzsika, ezzel zárul a koncert - mondta a koncertmester.

(Forrás: MTI)