A nagy reformpápa, XIII. Leó, új egyházpolitikát hirdetett meg: az egyház kritikai illeszkedését a polgári világhoz. Ennek jegyében tett javaslatokat a szociális kérdések megoldására. 1891. május 15-én bocsátotta ki "Rerum novarum" kezdetű enciklikáját, amelyben a szociális kérdést (amint akkor mondták: a munkáskérdést) elemezte. Ebben első ízben fogalmazta meg átfogóan a katolikus egyház tanítását a szociális rendre, a munkára, a munkás és munkaadó viszonyára, a tulajdonra vonatkozóan. Míg a szociáldemokraták megoldási javaslata a kapitalizmus felváltását célozta a szocializmussal, s ezt az 1889-ben alakult II. Internacionálé már nemzetközileg hatékonyan képviselte, addig a pápaság szerint a kapitalizmus hibáinak kiküszöbölése, a társadalmi igazságosság elérése a keresztény etika érvényesítésével lehetséges. ("Sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fenn nem állhat.") Ebből következett az egyház felelőssége is a szegények, elnyomottak iránt, igazságuk védelme és önvédelmi harcuk támogatása. (Ennek termékei lesznek majd Európa-szerte a keresztény szakszervezetek és a keresztényszociális pártok.) Magyarországon ezt a programot a hivatalos egyház nem tette magáévá. Csak a messzebb látók - Prohászka Ottokár és Giesswein Sándor - karolták fel az eszméket. A "Rerum novarum" hatására az esztergomi Új Magyar Sion című lap körül, valamint Prohászka Ottokár, az Esztergomi Papnevelő Intézet tanárának agitációja nyomán a magyar katolikus egyházban is lassan erősödni látszott a szociális gondolkodás. Ez volt megfigyelhető a Szent Imre Egylet, illetve a Szent Vince Egyesület felvilágosító, valamint segélyező tevékenységében. A hivatalos egyház élesen szemben állt a munkásmozgalommal. Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök például szembeszállt a nyolcórai munkaidő követelésével, a katolikus legényegyleteken keresztül pedig megpróbálta ellensúlyozni a "vörös rém" vidéki terjedését. Magyarországon majd 1903-ban indul útjára a keresztényszocialista mozgalom.
