Az invesztitúraharc, amely a pápaság és a császárság között folyó küzdelem volt az egyháziak hivatalukba történő beiktatásának jogáért, véget ér. A francia és az angol király után végül V. Henrik és II. Calixtus pápa is egyezséget kötöttek Wormsban (wormsi konkordátum: 1122. IX. 23.). A Wormsban közzétett egyezmény különválasztja a temporáliákat (világi hűbérbirtok) és a spirituálékat (egyházi méltóságok). A császár lemond a gyűrűvel és pásztorbottal történő invesztitúráról (beiktatás), s elismeri a katolikus egyház szabad püspökválasztási jogát. De megtartja beleszólási jogát a választásnál, a jogarral való beiktatást, s a regáliajogot a választás és a felszentelés között.
I. Fülöp francia király már 1106-ban lemondott az invesztitúra jogáról, s Franciaországban véget vetett az e körül dúló viszályoknak. Egy évvel később a westminsteri konkordátum zárta le az angol király és a pápa közötti küzdelmet.
A invesztitúraharc lényegében csaknem ötven évig elhúzódott. Az ellentétek forrása abban a kérdésben rejlett, vajon egy keresztény államban a király, avagy az egyház az előbbrevaló. A harcot az 1075-ös böjti zsinaton hozott pápai határozat robbantotta ki, mely szerint tilos a világiak beiktatása egyházi tisztségekbe. IV. Henrik erre letette trónjáról a pápát. A pápa viszont megfosztotta német királyi méltóságától és kiátkozta. Henrik Canossába ment (1077. I. 28.), ahol bűnbánatot gyakorolt és elérte az egyházi átok feloldását. A küzdelem azonban továbbra is folytatódott.
