Véget ért a Shakespeare Fesztivál

Egyéb

Vasárnap este a Tószínpadra ültetett forgón az idei harmadik Hamletre került sor a miskolciak előadásában. Délután nagy élmény volt a beszélgetés Nádasdy Ádámmal, akiben a tanárt, a költőt és a fordítót tisztelhetjük.

Hétfőn igazi meglepetéssel szolgált Caroll Vanwelden és zenésztársai szonett-jazzkoncertje, este pedig a többszörösen díjazott Song of the Goat Theater teremtett méltó búcsú hangulatot a Lear dalai című előadással.

Az idei Shakespeare Fesztivált a Szonettek nyitotta, Mándy Ildikó Társulatának előadásában és a szerelmes mellett a cselszövőt és a filozofikust is megismerhette a közönség egy-egy szóló produkcióból. Láthattak egy összeállítást Shakespeare szövegeiből Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő címmel, amelyet Emil Boroghina román színész adott elő, aki egyben a Craiovai Shakespeare Fesztivál művészeti vezetője. Steven Berkoff világhírű angol színész egyszemélyes előadása Shakespeare neves ármánykodóiról szólt. Ezzel a produkcióval Berkoff nagy sikert él el a világ fontos fesztiváljain, New Yorkban és a londoni West-Enden is, csakúgy, mint a gyulai közönség körében.