A XIX. század hetvenes éveinek fontos vízügyi-építészeti emléke került elő nemrég Budapest első kerületében, a felső rakparton. A feledésbe merült ciszternarendszer kialakítása a Várbazárt és a Várkert kioszkot tervező építészhez, a jelenlegi tér névadójához, Ybl Miklóshoz köthető.
"Egyelőre nem sikerült eredeti tervrajzot találni, így még pontosan a most előkerült ciszternák működése sem tisztázott" - mondta el Janotti Judit első kerületi műemlékfelügyelő. Az ugyan köztudomású volt, hogy a Várkert kioszk (ismertebb nevén az Ybl-kaszinó) eredetileg szivattyúháznak épült, így az impozáns torony valójában a gőzszivattyú kéménye volt, azonban a hozzá tartozó vízügyi objektumokat idáig senki sem kereste.
Most sem keresték, hiszen véletlenül bukkantak a föld alatti termekre a budai főgyűjtő csatorna kivitelezése során. A Budapesti Történeti Múzeum régészei az építkezésnél hivatalból folytattak régészeti megfigyelést, így már az első termek előkerülésénél sikerült dokumentálni a feltárást. "Összesen hat ciszterna helyezkedik el a kioszk épületétől északra, mellettük, a Duna felé, kicsit mélyebben pedig egy vízgyűjtő alagút húzódik, amelynek valamennyi teremmel kapcsolata van" - jelentette ki Magyar Károly, a múzeum régésze.
A bolthajtású ciszternák három méretben épültek, van két nagy, mely ötször három boltszakaszos, vagyis tízszer tizenöt méter alapterületű. A közepesek kétszer három boltszakaszosak, a kicsik pedig egyszer három boltszakasszal épültek. Jelenleg két és fél méter magasak, azonban a padlót másfél méteres kavicsréteg fedi, így a teljes belmagasságuk körülbelül négy méter lehet.
Nyilvánvalóan kellett lennie még egy nagy gyűjtőmedencének is, a ciszternáktól délre, ennek pontos helyét azonban még nem sikerült meghatározni. A régészek ugyan rábukkantak egy eltemetett helyiségre a kioszk sarkánál, azonban a törmelék miatt nem sikerült egyértelműen a medenceként azonosítani ? tette hozzá Magyar Károly. A ciszternák megtalálását is nehezítette, hogy a park kialakításakor több mint egy méteres feltöltés került a területre, így a medencék felső lebújónyílásait is föld borította.
A ciszternarendszer a Várbazár és a Várkert kioszk építésével egy időben, 1874 és 1879 között készült. A Duna vizét a hermetikusan zárt, csak az alagúttal kapcsolatban lévő ciszternákban elhelyezett kavicsréteg segítségével tisztították meg, majd a kioszk épületéből vezetéken nyomták fel a királyi palotához, hogy a vár ivóvízszükségletét biztosítsák. Később, amikor a fővárosban kiépültek a közművek, a ciszternák elvesztették szerepüket, így legalább nyolcvan-száz éve ember sem nagyon járt bennük.
A budai főgyűjtő csatorna jelenlegi építése nem veszélyezteti a ciszternákat, azonban az illetékesek még nem tudják, hogy a későbbiekben miként lehetne hasznosítani azokat. A Kulturális Örökségvédelmi hivatal szakembere szerint mint ipartörténeti érdekességek, feltétlenül megmentésre méltók, azonban esetleges későbbi bemutatásukról a tulajdonos első kerületi önkormányzat határozhat.
