A Vércsék alkotói szabadon elérhetővé teszik a filmet: május 17-től bárki megnézheti online az RTL MOST felületén.

Szabó Szonja nevére már évekkel ezelőtt, még egyetemi évei alatt felfigyelhetett a filmszerető közönség. A fiatal rendező korábbi rövidfilmjei nagy sikert arattak többek között a Friss Hús rövidfilmfesztiválon, A Mentor című alkotását nagy kritikai visszhang kísérte 2019-ben, számos díjra jelölték.

Új rövidfilmje, a Vércsék május 17-én kerül fel az RTL MOST online felületére, ahol azonnal ingyen megnézhető lesz. Az online premier előtt az RTL Klub is műsorára tűzi május 17-én, 2:30-kor, tehát szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Vércsék, amely Mészöly Ágnes Egészpályás indítás című novellája alapján született, kifejezetten az Instagram-nemzedék posztjai mögött megbújó valós érzéseket, örömöket, sérelmeket, vágyakat kutatja. Igazi lányok igazi problémáiról szól, kerülve az idealizált ábrázolásmódot. Bátran mutat meg problémákat, szomorúságot, de kiutat, megoldást kínál cserébe. Helyszíne egy fülledt magyar kisváros, ahol az elnyűtt szocialista építészeti hagyaték eklektikussá keveredik a gyorsan és olcsón felhúzott újjal. A fiatalok már nincsenek elszigetelve, azonban ebben a világban mégsem egyértelmű még lázadni a múlt szabályai, a sportnevelés hagyományai és a hímsovinizmus ellen. 

Vércsék egyszerre sportfilm, női film és ifjúsági film: a 13–18 éves korosztályt szólítja meg, akik számára kevés hasonló, minőségi fikciós tartalom érhető el. A Vércsék persze nem csak kamaszoknak szól: a huszonévesek és harmincasok is nosztalgiával tekinthetnek vissza kamaszéveikre, illetve a szülők korosztályának is tükröt tart a négy kézilabdás kamaszlány története.