Veronica Ryan kapta a Turner-díjat

Egyéb

Veronica Ryan szobrászművész nyerte el az idei Turner-díjat. A művész a 25 ezer fonttal (12 millió forinttal) járó trófeát szerdán vette át Liverpoolban.

A döntősök között szerepelt még Heather Phillipson, Sin Wai Kin és Ingrid Pollard is, akik a Tate Liverpool igazgatója, Helen Legg szerint Ryannal együtt mind korunk nagy kérdéseivel foglalkoztak munkáikban. A döntősök alkotásait bemutató kiállítást idén másodszor rendezték meg Liverpoolban.

A 66 éves Veronica Ryant, a Turner-díj 38 éves történetének eddigi legidősebb díjazottját otthona, a karibi Montserrat-sziget gyümölcsei, termései ihlették meg: a természetes formákat elegyítette csomagolóanyagokkal vagy például a gondoskodást jelképező kötszerekkel. A pandémia idején készült alkotásait költőiségükért is dicsérte a zsűri. „Jobb későn, mint soha” – mondta Ryan a díjátadó után.

A Montserratról származó művész kisgyermekkorában került Nagy-Britanniába. Mint felidézte: pályafutásának egyes szakaszai hihetetlenül küzdelmesek voltak, csaknem húsz évig senki sem törődött munkáival. De ezeken az időszakokon átsegítette neveltetése, ami lehetővé tette, hogy a szűkös időkben bármilyen kezébe kerülő anyagból – akár hulladékból is – alkosson. A hulladékokból készült művei a legfontosabb alkotásai közé kerültek – mesélte.

Ryan az apja kalapjában vette át a Turner-díjat, és beszédében családjának, köztük három néhai testvérének is köszönetet mondott. Alex Farquharson, a Tate Britain igazgatója, az idei zsűri társelnöke Ryan művészetét értékelve úgy fogalmazott, hogy alkotásai csendesek, de nagyon meggyőzőek. Hozzátette: munkáiban önéletrajzi elemek is fellelhetők, ugyanakkor sikerül új és árnyalt módon bővítenie a modern kortárs szobrászat nyelvét.

Veronica Ryan tavaly elnyerte a Brit Birodalom Rendjét (OBE) művészi életművéért.

Nyitókép: Veronica Ryan szobrászművész. Fotó: Brian Roberts Images