Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából verszarándoklat indul augusztus 31-én a szerbiai Borból a magyarországi Abdáig.

A zarándoklat a tervek szerint szeptember 24-én ér véget, amikor Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi „versvándor" 800 kilométer megtétele után Abdára, Radnóti Miklós halálának feltételezett helyszínére érkezik.

A zarándoklat során 650 kilométert gyalogol, Mohács és Szentkirályszabadja között pedig vonattal utazik, ugyanis ezt a távot a munkaszolgálatosok vagonokba zárva tették meg. Az út Szerbián, Horvátországon és Magyarországon keresztül, összesen csaknem 100 településen halad át, Tóth Péter Lóránt mindenhol Radnóti Miklós verseit szavalja majd.

Radnóti Miklóst 1944 júniusában vitték el Borba munkaszolgálatra, ahonnan a Lager Heidenau foglyaként néhány hónappal később a szovjet hadsereg és a jugoszláv partizánok közeledése miatt erőltetett menetben vezették 3200 társával együtt Németország felé. A költő Borban és útközben több verset is írt, egyebek mellett a Razglednicákat, a Hetedik eclogát, a Levél a hitveshez című költeményt, valamint az Erőltetett menet című verset.

A szerbiai bányavárosnak, Bornak Magyarország 1979-ben Radnóti-szobrot ajándékozott, ám a 600 kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ellopták. 2004-ben új szobrot állítottak Radnóti Miklósnak, amely azóta is a kelet-szerbiai városban van.