O Vertigo (CAN): La Chambre Blanche / Fehér szoba / tánc
2008. március 20-21. (Cs-P) 20h
Jegyár : 2200 Ft, diákjegy 1700 Ft, a Trafó bérlet érvényes!
Fehér szoba. Keskeny tér. Éppúgy lehet hálószoba, mint egy pszichiátria kórterme: a tejfehér falak között a lélek könnyedén kibillen egyensúlyából. Az O Vertigo táncosai extrém közelségbe zárva érzékletesen mutatják be ezt a különös lélekállapotot, a tudat szédülését.
A kanadai táncművészet világszerte ismert, vezető társulatát, a montreali székhelyű O Vertigót Ginette Laurin koreográfus alapította 1984-ben.
Most - közel tizenöt év elteltével - Laurin újraalkotja egyik legjelentősebb művét, a La Chambre Blanche-t, amely alapján filmet is rendez. Továbbra is az emberi lény ellentmondásokkal teli szépsége és törékenysége, a test tökéletes gépezete nyűgözi le, illetve a tény, hogy mindannyian különbözőképpen töltjük meg ezt a hús-vér gépezetet és kommunikáljuk vele lényegünket. A koreográfust majd' harminc éve foglalkoztatják ezek a témák, melyek egyszer tiszta fizikalitásként, másszor egészen teátrális formában jelennek meg munkáiban. Ellentétekkel, pólusokkal, és az ezek közt elkerülhetetlenül kialakuló feszültséggel dolgozik.
Ahogy 2007 szeptemberében ígértük, a Trafó ebben az évadban körüljárja a tradíció, a múltidézés, az újragondolás kérdéseit a kortárs művészetben. A világhírű, a kortársban akár klasszikusnak is nevezhető Ginette Laurin egy klasszikus darabot alkot újra 2008-ban.
"Mozdulataik elerőtlenednek, a fáradt testek ereje elfogy, már csak a légzésre összpontosítanak. Majd hirtelen felgyorsulnak, küzdenek, törekednek nem elemészteni saját álmaikat; egyetlen menekülésük a testek valóságának magasztos, múlandó érzése.
A tánc képek sorozata szűk térben összefonódó sorsokat vonultat fel. Végül egy rövid villanásban, az összesűrített tér által eltorzított testek szinte angyali nevetésben törnek ki." /Ginette Laurin, March 1992/
A tánc képek sorozata szűk térben összefonódó sorsokat vonultat fel. Végül egy rövid villanásban, az összesűrített tér által eltorzított testek szinte angyali nevetésben törnek ki." /Ginette Laurin, March 1992/
"...felkavaróan erőteljes munka a valódi gyengédség és fenséges elegancia pillanataival fűszerezve." /The Scotsman, Glasgow, Écosse, 1993/
Koreográfia/Choreography: Ginette Laurin
Táncoosok/Dancers:
Próbavezető/Rehearsal Master: John Ottmann
Fénytervező/Lighting Designer: Martin Labrecque
Zeneszerző/Original Music: Nicolas Bernier, Jacques Poulin-Denis
Jelmeztervező/Costumes Designer: Jean-Yves Cadieux
Díszlettervező/Set Design: Stéphane Roy
Technikai vezető/Technical Director: André Houle
Öltöztető/Wardrobe Assistant: Nicole Langlois
Koprodukció/Coproducer: Place des Arts (Montreal, Canada)
Támogatók/Supported by: NKA, hvg.hu, Conseil des arts et des lettres du Québec, Canada Council for the Arts, Conseil des arts de Montréal, Foreign Affairs Canada, Canadian Heritage, Minist?re de la Culture et des Communications du Québec, Emploi-Québec.
In La Chambre blanche (White Room), performers are enclosed in a strange white room that evokes the intimacy of a bedroom, the starkness of a mental hospital, and the isolation of a fortress. One by one these sites materialize to set the stage of the emotions they evoke. The dance blends into a series of images depicting the itinerary of several intertwining destinies. In the enclosed space, the narrowness of the milk-white walls brings on disequilibrium, fainting spells, and vertigo. It is a place which bonds the beings confined within its walls in proximity, in promiscuity. Sometimes their movements become imperceptible, leaving only tired bodies, focused on the act of breathing. Then suddenly, they start to move, they struggle, resisting reason to feed upon their dreams : sole possible escape towards the sublime, a fleeting sensation of the bodies.
"The dance blends into a series of images depicting the itinerary of several destinies which intertwine in this too-constricted space. But although the occupants of this room infused with so much darkness should be black and taciturn in its likeness, they fill themselves to the brim with a wild emotional passion which makes them lighter than the very air. So, in one brief flash, through these bodies distorted by spacial density, we seem to perceive dazzling beings who burst out in almost angelic laughter. Fade out. La Chambre Blanche is like a prayer in search of the ultimate through expressed tensions." /Ginette Laurin, March 1992/
