Kibomlik a valóság az idei Verzió filmfesztiválon

Program

Idén is megrendezik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. A 21. Verzió programját új kurátori csapat állította össze, fesztiválnyertes alkotások és ismeretlen csemegék is szerepelnek a kínálatban november 6–13. között.

Jelenet a Favoriten című filmből. Forrás: Verzió
Jelenet a Favoriten című filmből. Forrás: Verzió

A Verzió segít, hogy a látszat mögé lássunk, felfejtsük a felszín alatt húzódó problémákat, és közelebb jussunk a valósághoz. A filmek mind valamilyen módon a mainstream narratívák lebontásával, problémák kicsomagolásával foglalkoznak, az idén így „A valóság kibontva” szlogennel rendezik meg a fesztivált. 

Az idei programot megújult kurátori csapat állította össze. A 21. Verzió Filmfesztiválon hatvan film lesz látható négy versenykategóriában és nyolc tematikus szekcióban. Az új programcsapat arra törekedett, hogy egyszerre legyenek jelen a nagy fesztiválokat megjárt, sok díjat begyűjtött filmek és kevésbé ismert alkotások – olyan filmek, amelyekre szinte esélytelen, hogy máshol rátalálna a közönség. „A filmek kiválasztásánál az aktuális társadalmi, politikai, emberi jogi, környezeti kérdések és ügyek sokszínű bemutatása mellett a legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk azokat a kiemelkedő filmeket, amelyek igazi moziélményt adnak” – mondja Somlyai Fanni programigazgató.

Emellett cél volt az is, hogy sokféle téma megjelenjen, például a japán #metoo-történetektől az ukrán háborúig. „Globális ügyektől a legszemélyesebb történetekig terjed a filmek fókusza, változatos hangvételű és stílusú alkotásokkal” – teszi hozzá Gyureskó Enikő fesztiváligazgató. A programot több mint 750 film közül válogatta ki a kurátori team. 

A fesztivál nyitófilmje Révész Bálint és Mikulán Dávid filmje, a KIX. A film szerteágazó utazás egy budapesti kisfiú felnövésének 12 évébe, amelynek során a randalírozó kölyökből, Sanyiból felnőttkorára közellenség lesz. A dokumentumfilm korlelet a leszakadó és magára hagyott városi szegénységről. Világpremierje a jelenleg Európa legrangosabbjának számító koppenhágai CPH:DOX fesztiválon volt, majd számos nemzetközi fesztiválra válogatták be és díjazták Amerikától Tajvanig. A film hazai premierje a Verziót megnyitó ünnepségen a Trafóban lesz.

Az identitás és kulturális örökség helyreállítása, a történelmi igazságtalanságok orvoslása fontos kérdések világszerte. A témával kapcsolatos párbeszéd új fényben mutatja meg a múltat, és segít egy igazságosabb jövő kialakításában. A Verzió idén külön szekciót szentel a dekolonizáció ellentmondásos témájának. Ebben a tematikus blokkban szerepel az idei Berlinale Arany Medve-díjas alkotása, Mati Diop Dahomey című filmje, amely a Párizsból a mai Benini Köztársaságba visszakerülő műtárgyak által kiváltott heves vitákat követi. A film Magyarországon először a Verzión lesz látható, 2025-ben pedig a Mozinet forgalmazásában kerül mozikba.

Jelenet a Dahomey című filmből
Jelenet a Dahomey című filmből

A Verzió Filmfesztivál idén is hangsúlyosan ad teret ukrán alkotásoknak. Az egy évtizede tartó háború és orosz agresszió Ukrajnában elképzelhetetlen mértékű pusztítást eredményezett, ennek ellenére az ukrán dokumentumfilmes közösség hihetetlen ellenállásról és kreativitásról tesz tanúbizonyságot. Az ukrán fókusz egyik izgalmas darabja a szinte minden nagy dokumentumfilm-fesztivált megjárt Intercepted. A film orosz katonák és családjaik lehallgatott telefonbeszélgetéseit állítja szembe a háborús mindennapokkal. 

A magyar verseny egyik kiemelkedő alkotása Az életed nélkülem, amely Rubi Anna alkotása. Világpremierje a Szarajevói Filmfesztiválon volt, ahol elnyerte a dokumentumfilmek Emberi Jogi díját. A film egyszerre beszél a gondoskodás nélkülözhetetlenségéről, a fogyatékossággal élő emberek helyzetéről és az anyai szeretet mindenhatóságáról. Rubi Anna első egész estés dokumentumfilmje a TASZ otthonápolás-perének édesanyáit és súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekeit követi. A film hazai streaming premierje az RTL pluszon lesz.

A nemzetközi verseny érdekes darabja a Favoriten, Ruth Beckermann filmje. Az osztrák rendező többször szerepelt már a Verzión. Aktuális filmjében három éven keresztül követett egy általános iskolai osztályt. A bécsi általános iskolások több mint hatvan százaléka nem német anyanyelvű, ez adja a film kiindulópontját. Az eredmény egy meglepően derűs portré egy szokatlan közösségről. A film magyar címe Az iskola, november 28-tól lesz mozikban a Vertigo forgalmazásában.

Az idei Verzió egyik különlegessége a brit dokumentumfilmes fókusz, ahol olyan filmek lesznek láthatóak, mint például a Black Box Diaries, Shiori Ito filmje az elhíresült japán #metoo-ügyről, vagy a Celluloid Underground, Ehsan Khoshbakht iráni származású rendező filmje.

A fesztivál idén először külön szekciót szentel az örmény filmeknek. A filmek több szempontból mutatják be a hegyi-karabahi háború tragédiáját. Az 1489 című alkotásban egy háborúban eltűnt fiatal fiú testvére telefonjával dokumentálja a keresést. A filmet a legutóbbi IDFA-n a Legjobb Film díjával és FIPRESCI-díjjal tüntették ki. 

A dezinformáció a digitális korszakban különösen fontos kérdéssé vált, mivel a hamis hírek gyorsan terjedhetnek a közösségi médiában. Ez nemcsak hogy aláássa a közbizalmat, de súlyos társadalmi megosztottságot okozhat, ráadásul a technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós információkat a manipulált tartalmaktól. A Verzió külön blokkot dedikál a témának. Itt mutatják be a Black Snow című alkotást, melyben egy kigyulladt régi szovjet bánya és az ügyben nyomozó civilek hirtelen egy hatalmas kormányzati dezinformációs kampány célpontjává válnak.

A versenyszekciók és a tematikus programok kurátorai Debre Zsuzsa, Dér Asia, Horányi Péter, Szirony Szabolcs, Gyureskó Enikő és Somlyai Fanni voltak. A Képkereső szekció kurátora Oksana Sarkisova, a queer versenyé pedig a cseh Kristýna Genttnerová. 

A fesztivál vetítéseinek és kísérőprogramjainak helyszínei a Toldi és a Művész mozi, a Trafó, a CEU Budapest és az Adaptér. A filmek a mozik után november 14–24. között online is elérhetők lesznek a Verziótékában.

A fesztivál kiemelt támogatói a Háttér Társaság, az Amerikai Nagykövetség, a Heinrich Böll Stiftung, a British Council, a Dutch Human Rights Fund és a UNHCR Central Europe. A Verzió Filmfesztivált a nonprofit Verzió Film Alapítvány és a Blinken OSA Archivum szervezi, főtámogatója pedig a Kreatív Európa Média program.

A dokumentumfilm-fesztivál teljes programja október elején lesz elérhető, a nyitófilmre jegyek már kaphatók.