Veszélybe került Damaszkusz óvárosa

Damaszkusz óvárosa mecseteivel, piacaival, török fürdőivel és régi karaván szerájaival 1979 óta szerepel az ENSZ Oktatási és Kulturális Szervezete világörökségek listáján. Az Omajjádok mecsetjeit körülvevő utcák azonban nem képeznek nyugodt légkörű, muzeális komplexumot: turisták kutakodnak a bazárokban, zarándokok imádkoznak az iszlám szent helyein, autóbuszok, minibuszok és magánautók igyekeznek átjutni a szűk utcákon.

A város vezetése ezért tervbe vette, hogy a káosz valamelyes enyhítése érdekében kiszélesíti a Bab al-Szalam (A béke kapuja) északi városkapu közelében lévő utcát. A terv azonban élénk vitát váltott ki: a szíriai szakértők nagy többsége azon a véleményen van, hogy a lebontásra ítélt lakóházak többsége nem öregebb 150 évnél és ezért a helyi norma szerint nem nyilvánul védettnek. Az UNESCO viszont kitart amellett, hogy az átépítés tönkretenné a negyed jellegét, annak ellenére, hogy a kérdéses utca nem széli át az óvárost, hanem mellette halad el.

Van azonban a vitának nemzetközi vonatkozása is. Az óvárosba naponta százával ellátogató turisták nagy többsége ugyanis iráni, aki a siiták által tisztelt próféta utód, Ali lányának sírját jön felkeresni. Ezért elterjedt a vélemény, hogy a damaszkuszi kormány a terv megvalósításával kedvébe akar járni legfontosabb politikai szövetségesének, Iránnak. E vélemény hangoztatói állításuk igazolására azt hozzák fel bizonyítéknak, hogy nemrég Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök is felkereste a sírt.

Aga al-Kalaa szíriai idegenforgalmi miniszter hallani sem akar az összeesküvés-elméletről. Hangsúlyozta, hogy a döntést mindenképpen Szíria hozza meg, de hogy mikor, az még nem világos. A város vezetése azonban már jelezte, megszívleli az UNESCO tanácsát.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)