Veszprém megye vasárnap a Müpában mutatkozik be

Egyéb

(MTI) - Mint azt Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója elmondta, a program gerincét a négyórás színpadi műsor adja majd, amelynek keretében a megye több kulturális együttese is fellép. Bemutatkoznak a fővárosi közönségnek a balatonalmádi és a veszprémi zeneiskola növendékei, az ugyancsak veszprémi Kabóca Bábszínház, a pápai Cimbora Klub, az ajkai Apte Táncegylet, a magyarpolányi Apetka Gyermek Táncegyüttes, a Tegnap Zenekar és Baksa Kata népdalénekes is.
   
Bemutatnak adventi és karácsonyi szokásjátékokat, hagyományokat, lesz dal- és tánctanítás, valamint tartanak karácsonyi kézműves-foglalkozást is. Mivel a program épp advent első vasárnapjára esik, tartanak majd gyertyagyújtást is, továbbá bemutatják Nagy László költő iszkázi regölőjét és a Somló-hegy környékének népi regöléseit - tette hozzá.
 
 
   
A Müpa közönsége megismerkedhet a megyebeli településekre, a Bakony és a Balaton vidékére jellemző szőttesekkel, hímzésekkel, bőrdíszművekkel, fafaragásokkal, fazekas munkákkal, kerámiákkal és gyöngyökkel is. Bemutatkoznak a Veszprémi Kézműves Műhely mesterei, a Népművészeti Egyesület.
   
Révay Laki Piroska, a Művészetek Palotája művészeti tanácsadója elmondta: 2007 ősze óta hívnak meg megyéket egy-egy bemutatkozó programra, hogy ne csak a budapestieké legyen a palota, és vendégeik megismerhessék a vidéki kultúrát, Magyarország népművészetét, építészetét, zenei és más kulturális értékeit. Ezt szolgálják a Cifra Palota-sorozat keretében minden hónap utolsó vasárnapján Hetedhét ország címmel megrendezett megyei bemutatkozó programok, amelyekre a belépés ingyenes.
   
Jövő május végén, a gyermeknapon valamennyi - addigra már bemutatkozott - megyéből meghívnak majd egy-egy kulturális produkciót a Hetedhét ország programsorozat zárására - tette hozzá a művészeti tanácsadó.