Az újságírói lét egyik előnye, hogy különleges szubkultúrákba enged bepillantást. Ilyen volt a X. Veterán kerékpártúra is, amelyen a szent őrültnek tűnő résztvevők Vajdahunyad várától tekertek el a Gödöllői Királyi Kastélyig.
Az eseménynek történelmi gyökere van: Kosztovics László 1879-ben hozta be Magyarországra az első „korszerű túra bicyclit”, magaskerékpárt, azaz velocipédet úgy, hogy Angliából hazakerekezett vele, több ezer kilométert megtéve. Bolondériájával gyorsan követőkre talált, 1881-ben barátaival meg is szervezte az első velocipédtúrát Gödöllőre, ami természetesen az akkori útviszonyok között még kimerítőbb és veszélyesebb lehetett, mint manapság.
A szervezők – Fülöp István és Siklósi János – ennek a túrának az emlékére rendezték meg az első felvonulást tíz éve, amelyből azóta hagyomány lett. Minden év szeptemberében az ország több pontjáról összegyűlnek a velocipédesek, veterán bringások, motorosok és autósok, hogy megtegyék a mintegy 45 kilométeres útvonalat. Útközben több helyszínen is megállnak, a helyi lakosok legnagyobb örömére, hiszen így megbámulhatják az akár százéves, gyönyörűen karbantartott közlekedési eszközöket.
Így tettem én is, egyik ámulatból estem a másikba, miközben közöttük bóklásztam. Hatalmas első kerekükkel már messziről feltűntek a velocipédek, amelyek azonban becsapósak. Bár réginek néznek ki, valójában nagyon is maiak, és mind Rideg Krisztián kalocsai műhelyéből kerültek ki. Ő 2006 óta készít megrendelésre velocipédeket, amelyek valóban egyediek, hiszen testméretre kell szabni őket, mivel minden kerékpáros lábhossza más, így a kerék mérete is egyedi kell hogy legyen.
Meg kell neki adni a tiszteletet – mondja az egyik büszke tulajdonos, hiszen egy velocipédre felszállás és leszállás is egy külön mutatvány, legalább öt-hat méterre és jó lendületre van hozzá szükség. Nem véletlen, hogy a 19. század végén a meglehetősen veszélyes velocipédeket gyorsan felváltották a sokkal biztonságosabb, már lánchajtással működő biciklik.
A felvonuláson látható veterán biciklik jellemzően garázsokból, sufnikból és MÉH-telepekről kerültek elő, majd hosszas felújítás után nyerték vissza régi fényüket. Ilyen például egy 1936-os, Weiss Manfréd csepeli gyárában készített modell, amelyre egy Hódmezővásárhely melletti tanyán bukkantak rá. A látványos, természetesen váltó nélküli, kontrafékes darabot eredeti szerszámostáska, pumpa, csengő és korabeli, dinamóval működtethető lámpa is díszíti.
Egy másik különleges kerékpár volt az az 1928-as Michelin, amelyet azok kaphattak meg, akik a Ford németországi gyárából rendeltek maguknak T modellt. A felvonulók között feltűnő jelenség volt az a cseh gyártmányú, 30-as évekbeli Eska kerékpár, amelynek tulajdonosa Szlovákiából érkezett. Ennek első villájára decens, fakeretes teniszütő volt erősítve. Barátja egy nem kevésbé látványos, svéd Crestent teherkerékpárral érkezett, amelyet egykor egy dán halpiacon használtak. Különlegessége, hogy az első kereke kisebb, mint a hátsó, hogy elférjen rajta a csomagtartó.
A felvonuláson a retró kedvelői is megtalálták a számításukat: a Csepel gyár összecsukható Camping biciklijei külön minőséget képviseltek, két, szépen felújított, hetvenes évekből származó darabot is meg lehetett csodálni. Hogy annak idején milyen jól összerakták ezeket, az is bizonyítja, hogy az egyik most szeptemberben megjárta a Balaton-kört is. A retrómániás fiatalok egyébként mindent gyűjtenek, ami a múlt egy darabja: autóból Barkas és Wartburg, motorból pedig Samsung és MZ lapul a garázsukban.
A különleges bringák közül is kitűnt az a teljesen fából készült darab, amelynek meghajtása egy, a gőzmozdonyoknál is látható áttétellel működik, gyakorlatilag láblengetéssel lehet vele haladni. Készítőjének – aki civilben egyébként a Közlekedési Múzeum muzeológusa – a mintát egy skót kovácsmester, Kirkpatrick Macmillen által tervezett taposókerékpárja szolgáltatta.
A résztvevők régmúlt iránti szenvedélye a ruházatban is megjelent: sokan térdzokniban, térdig érő szövetnadrágban, franciakockás mellényben és hózentrógerben vonultak fel, míg a hölgyek elegáns szoknyákban, ruhákban, sőt kalapban kerekeztek. De látható volt a menetben frakkos úr és úttörőruhában tekerő résztvevő is, akik mind a biciklizés hőskorát idézték meg.
A velocipédek és biciklik mellett csodálatos veterán motorok és autók is színesítették a képet. Az egyik legfeltűnőbb darab az 1950-es BMW R51/2-es oldalkocsis motor volt, amelyet tulajdonosa már 35 éve ápol, szerel, óv és véd. A gép 500 köbcentis, 24 lóerős, és hét litert is elfogyaszt százon. Mellette egy 1979-es, alig 31 ezer kilométert futott BMW és egy lenyűgöző, éjfekete 1968-as Volkswagen Karmann Ghia Lowlight cabrio is felvonult. Ez utóbbi gondos gazdája a Velorexek miatt (mozgássérülteknek szánt háromkerekű kisautótípus volt a második világháború után, amelyet Csehszlovákiában gyártottak – a szerk.) szeretett bele a veterán járművekbe.
Nem volt kevésbé lenyűgöző a mellette álló, törtfehér, 1954-es BMW 501-es típusa, amely már hatvan éve a család tulajdonában van. Nyolcvanon túli tulajdonosa szerint amíg van engedélye arra, hogy vezethesse ezt a gyönyörű, totálkáros roncsból újjáépített játékszert, addig nem aggódik nagyon semmin. Még feltűnőbb volt az az 1924-es Mercedes, amely a Németh Veterán Autó Múzeum gyűjteményének egyik égköve. A négyliteres Porsche-motorral felszerelt autó fafelnijeivel és eredeti bőrüléseivel nyűgözte le a bámészkodókat.
Lehet, jövőre én is beújítok egy veterán gépet. Ha nem is egy oldtimert, de egy retro Campinget.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
