Viczán Zoltán üvegművész munkáin keresztül ismerkedhetnek Magyarország innovatív és művészi oldalával az érdeklődők egy Sanghajban hétfőn megnyílt kiállításon.

A Layers of Hungary (Magyarország rétegei) című kiállítást a nagyközönség október 13. és november 15. között tekintheti meg Sanghaj egykori francia koncessziós területének PICNIC nevű, népszerű kortárs galériájában.

A galéria és Magyarország sanghaji főkonzulátusának közös szervezésében megvalósult tárlat központi alkotása egy 24 karátos arannyal bevont, üveg- és tükörlapok összeillesztésével készült falikép, amely Magyarország vízrajzát mutatja be.

A művész elmondta: azt Erkel Ferenc Bánk bánjának leghíresebb áriája, a Hazám, hazám „arany mezők, ezüst folyók..." sora ihlette. A képen ugyanis a vizeket a tükörlap ezüstje alkotja, a tükör leghátsó rétegéről pedig áttetszik a Magyarországot formáló aranybevonat.

Viczán Zoltán csaknem tíz évet töltött Ázsiában – Japán és Hongkong után jelenleg Sanghajban él – , munkáin pedig „mindenféle tudatosság nélkül is" tetten érhetőek a különböző országokban szerzett tapasztalatok lenyomatai az otthonról hozott tudással összefonódva.

Kiemelt kép: MTI/KKM