Viennafair harmadszor

Egyéb


birkasakos.jpg
Birkás Ákos a Knoll Galériában
(MTI-Press) - Magyarországról a főleg fiatalokat istápoló acb galériát, valamint a budapesti és bécsi kiállítóhellyel egyaránt rendelkező Knoll Galériát hívták meg idén, amely magyar és osztrák alkotókat is rendszeresen kiállít, így szinte "bérelt helye" van a Viennafair rendezvényein.
    Szoboszlai János, az acb galéria vezetője ezúttal Braun András akrillal és olajjal vászonra festett, monumentális méretű sorozatát mutatta be a nemzetközi közönségnek. Az op-artos stílusú alkotások geometrikusan absztrakt mustrákat variálnak a sárga, barna és vörös kolorit árnyalataiban. Hans Knoll a magyar Birkás Ákos figurális kompozíciói és Nemes Csaba animációs filmjei mellett Wilhelm Scherübl, Tony Cragg és Ivica Capan munkáit állította ki, továbbá az orosz AES+F csoport digitális kollázsait.
    - Az egyre sűrűbbé váló különféle vásárok kínálata miatt fontos, hogy egyedülálló profilt alakítsunk ki a galériások és a látogatók számára - magyarázta Edek Bartz, a kiállítás igazgatója. - Ezért örülök különösen annak, hogy a Viennafair harmadik évében az indulásnál kitűzött céljainkat nemcsak sikerült elérni, hanem azokat túl is teljesítettük bizonyos vonatkozásokban, az érdekes galériák kiválogatásától az értékesnek ígérkező kísérőprogramok öszeállításáig.
    Matthias Limbeck, a rendezvényszervező Reed Exhibitions Messe Wien kereskedelmi igazgatója  szerint a Viennafair esetében is első rangú feladatuk az Ausztriával szomszédos országokban a jó kereskedelmi atmoszférát erősíteni. A közép-, kelet- és délkelet-európai országok feltörekvő műkereskedelme számára olyan platformot igyekeztek teremteni, amelyen keresztül közvetlen kapcsolat születhet a kontinens nyugati felének felfelé ívelő műkincspiacához. Cserében a Nyugatról érkező galériások és gyűjtők számára az egykori "keleti blokk" országai izgalmas keveréket mutattak be nemzetközi nívójú mesterektől érdekes pályakezdőkig.