A holdra szállás ugyanolyan generációs élmény volt, mint az egy fokkal fiatalabbaknak az 1999-es napfogyatkozás vagy a Kacsamesék megszakítása Antall József halála miatt. A mai napig mindenki pontosan emlékszik arra, hogy hol volt és mit csinált épp akkor. 55 évvel ezelőtt milliókat szegezett a televíziókészülékek elé Neil Armstrong, Edwin (Buzz) Aldrin és Michael Collins kilövése az űrbe, de vajon ennyi idő elteltével is érdekes lehet égi kísérőnk meghódításának története?
1969. július 20-án Armstrong és Aldrin a Hold felszínére léptek az Apollo–11 program keretében. Collins nem lépett az égitestre, hanem az Apollo űrhajó parancsnoki és szervizmoduljában maradt. Korabeli adatok szerint a világon közel egymilliárd tévénéző figyelte a floridai Kennedy Űrközpontból érkező kilövési képeket szerte a világon.
A küldetés csúcspontja az volt, amikor Armstrong bal lába először érintette a holdfelszínt:
Érdekesség egyébként, hogy Magyarországon is leadták felvételről a holdra szállást, mivel a Dunántúlon fogható osztrák tévé élőben közvetítette azt – és a szocialista vezetés jobbnak látta engedni a tömegakarat nyomásának. Később ugyan öt további holdra szállás következett 1969 novembere és 1972 decembere között, a közvélemény a legelsőt figyelte a legnagyobb érdeklődéssel – és ezt is övezte a legtöbb vita a társadalomban.
1976-ban még egy könyv is megjelent, amelyet Bill Kaysing írt, Soha nem jártunk a Holdon: Amerika harmincmilliárd dolláros svindlije címmel. Ezzel pedig kezdetét is vette a máig tartó összeesküvéselmélet-gyártás arról, hogy a NASA egy Földön kialakított különleges stúdióban valójában csak megrendezte annak idején az egészet, a valóságban pedig nem is történt meg a holdra szállás. Kaysin 2001-ben egy dokumentumfilmet is készített, melyben azt állította: az Apollo–11 asztronautái nyolcnapos küldetésük alatt végig Föld körüli pályán keringtek, majd suttyomban visszatértek a Földre.
És hogy mi adott muníciót a hitetlenkedőknek? Például az, hogy a Hold felszínén készített felvételeken olybá tűnik, mintha lobogna az amerikai zászló, noha az égitesten nincs is légkör, tehát elég elképzelhetetlen, hogy fújjon a szél. Továbbá: nem látszódnak csillagok, miközben a felvételeken több irányból is árnyékok láthatóak, noha a Nap az egyetlen fényforrás a Holdon, végül pedig Armstrongék lábnyomai is gyanúsan festenek, mintha nedves lenne a homok. A '69-es holdra szállás megtörténtét természetesen azóta kutatók is igazolták, sorra reagálva a felmerülő kételyekre, ám az összeesküvés-elméletek kitartó rajongói a mai napig nem engedték el a dolgot.
Az emberiség korlátainak feszegetése és győzelme az ismeretlen felett – alighanem ráérzett a téma örökzöld mivoltára Greg Berlanti rendező, amikor úgy döntött, a valós események talajára helyezi romantikus vígjátékának alapjait. A Vigyél a holdra habkönnyű szórakozást nyújt a lehető legjobb értelemben: Rose Gilroy forgatókönyvében Cole (Channing Tatum) a kilövés irányítója, az alulfinanszírozott NASA csapata pedig nagy elánnal dolgozik az Apollo–11 küldetés fejlesztésén – azzal a sziklaszilárd szándékkal, hogy az évtized végére embert vigyenek a Holdra.
A közvélemény és a kongresszus időközben azonban elvesztette érdeklődését a küldetés iránt, ezért a Fehér Ház (titkos)ügynöke, Moe (a mindig remek Woody Harrelson) felbérli a gátlástalan New York-i reklámszakértőt, Kellyt (Scarlett Johansson), hogy növelje a küldetés ismertségét. A nő módszerei éles ellentétben állnak Cole elveivel, noha már az első találkozásuk óta egyértelmű a köztük lévő kölcsönös vonzalom. Moe végül az agresszív kampány sikerét látva megkéri Kellyt, hogy gyakoroljon be egy megrendezett holdra szállást az egyik félreeső hangárból kialakított stúdióban a tévékamerák számára – ha ne adj’ isten balul sülne el a küldetés.
A NASA évtizedeken átívelő Apollo-programja talán sosem indult volna el, ha nincs a hidegháború, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti presztízsharc. 1961. április 12-én végül a ruszki Gagarin volt az első ember az űrben, így a hatvanas években annak ellenére, hogy a nép jelentős része bírálta a kormányt, amiért önti a pénzt a NASA űrprogramjába, miközben Vietnamban életüket vesztik a fiaik, Amerika nyerni akart. Ebben is.
A történelmi tényeket fikcióval vegyítő Vigyél a holdra tele van szellemes utalásokkal a régóta fennálló pletykákra és sci-fi-klasszikusokra: Kelly például primadonna rendező barátját bízza meg a kamu holdra szállás levezénylésére, de felmerül Kubrick is mint lehetőség. Scarlett Johansson rettenetes parókája és kikericssárga kosztümjei dacára lubickol a nyomulós PR-szakember szerepében: kisugárzása még egy bádogdobozból is ki tudna pattintani némi szikrát, és körülbelül ez is történik közte és Tatum morózus karaktere között. Kelly jön, és mindent átalakít: komponál, hazudik és mellébeszél. Igaz, azt még ő is egy pöttyet túlzásnak érzi, hogy zsinórokon lógó, betanított színészekkel filmezzék le a „sikeres” landolást.
A két főszereplő közötti kémia a kilencvenes évek romantikus komédiáit idézi szerethető mellékszereplőkkel és látványos produkciós tervezéssel. Nincsenek túlzások, a Vigyél a holdra pedig nem akar több lenni annál, ami.
Égi kísérőnk misztikuma a filmgyártás hajnala óta lázban tartja az alkotókat. Georges Méliès már 1902-ben ráérzett, hogy a film egy olyan médium, amely kiválóan alkalmas a valóságtól elrugaszkodó, fantasztikus történetek bemutatására. Az Utazás a Holdba tudós főhőseit hatalmas ágyú lövi ki a Holdra egy töltény alakú űrhajóban. Itt aztán barlangrendszereket, gigantikus gombákat és űrlényeket fedeznek fel, akiket füstfelhővé robbantgatnak az esernyőikkel.
A Hold című alkotás már az égitest kolonizálásáról és az ottani ásványkincsek kitermeléséről mesél, ami már régóta birizgálja a sci-fi-írók fantáziáját. David Bowie fia, Duncan Jones Sam Rockwell főszereplésével forgatott 2009-ben egy kamaradrámát arról, mennyire nyomasztó lehet egyedül robotolni a kopár, kietlen égitesten – még akkor is, ha a Földre visszajuttatott javak bolygónk megmentését szolgálják.
A holdra szállás történetét elmesélő legnagyszerűbb film azonban minden kétséget kizáróan Damien Chazelle Az első ember című katartikus drámája. A 2012-ben, 82 évesen elhunyt Neil Armstrong az Apollo–11 parancsnokaként még az életében nemzeti hős lett. A 2018-as mozifilm Ryan Gosling főszereplésével, James R. Hansen könyve alapján készült, és Armstrong 1961 és 1969 közötti időszakára koncentrál.
Tulajdonképpen érthetetlen, hogy az emberiség krónikájának ilyen jelentős mérföldkövéről korábban nem készült egész estés mozi, Az első ember azonban szerencsésen elkerüli a pátoszt és a heroikus túlzásokat. Gosling átélhetően adja vissza Armstrong visszafogott, zárkózott jellemét és vívódásait, a filmben pedig eredeti archív felvételek is szerepet kapnak.
Az első ember arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, milyen áldozatokat követelt a repülőmérnök, vadászpilóta és asztronauta Armstrongtól, valamint családjától és en bloc az Amerikai Egyesült Államoktól a történelem egyik legveszélyesebb küldetése.
