A világ első komolyzenei tehetségkutatója

A szeptember 18-i beharangozó sajtótájékoztatón fény derült az öttagú zsűri kilétére, a szervezők pedig azt is elmondták, hogy ilyen típusú műsorra a világon eddig még nem volt példa. A Virtuózok egyedülálló komolyzenei tehetségkutató műsor, melynek készítői azokat a tehetségeket kutatják fel, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy a klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

A versenyzők a műsorban komolyzenei műveket adnak majd elő, teljesítményüket öttagú nemzetközileg elismert zsűri fogja értékelni. A sajtótájékoztatón az ő személyükre is fény derült: Szenthelyi Miklós, Kesselyák Gergely, Batta András, Némethy Attila és Miklósa Erika értékelik majd a gyerekekek produkcióit.

A Virtuózok a lehetőségek tárháza: a decemberben záruló műsornak ugyanis a zsűri döntése alapján három győztese lesz, mindhárom csoportból egy-egy versenyző, illetve a nézők szavazatai alapján egy abszolút fődíjas.

A producerek, szervezők, és a Varga Edit- Bősze Ádám műsorvezetői kettős azonban többször is hangsúlyozták, hogy elsősorban nem versenyről van szó. A Virtuózok fő célja, hogy felfedezze és vezesse a fiatal tehetségeket. Ezen kívül kulturális misszió is, hiszen szeretnék bemutatni, hogy a klasszikus zene is lehet szórakoztató és trendi, és szeretnék népszerűvé tenni a fiatalok körében.

 

(Fotó: Csákvári Zsigmond)