A velencei történelem egy évszázadok óta elfeledett részletének régészeti feltárása során az derült ki, hogy a lagúna egyik kisebb szigetén, Lazzarettón a világ első járványkórházának romjait rejtették a ma is álló épületek.
A szakértők szerint a Dózse és tanácsadói már a pestis 1348-as megjelenése után azon gondolkodtak, hogy miként lehetne megelőzni a betegséget. Ennek eredményeként a 15. század elején a viszonylag kis szigeten épült fel a világ első járánykórháza. Az intézményt 1630-ban zárták be, és a szigetre egy laktanya épült, majd később a kóbor kutyákat őrizték a falai között. Az 1960-as évektől aztán teljesen elhagyatottá vált.
Most azonban Lazzarettót egy, az egész környékre kiterjedő régészeti kutatásba vonták be. A Velence árvízvédelmét speciális kapukkal megvalósító projektet végző cégek támogatásával dolgozó régészek ugyanis a munkálatokat megelőzően a város történetének egyik legnagyobb feltárását végzik a lagúnában. A munkálatokat vezető Luigi Fozzatti szerint "nem volt nehéz elképzelni, hogy egyeseket a szigeten temettek el, de arról fogalmunk sem volt, hogy ennyit".
Az első sírt akkor találták meg, amikor az egyik épület újjáépítésénél keletkezett kőtörmeléket akarták eltakarítani. Azóta 240 hasonló sír került elő, és összesen 1560 csontvázat ástak ki, amelyet 4-600 évesek, és a legtöbb kiváló állapotban van. A maradványokból az derül ki, hogy az átlagos, a köztársaság fénykorában élő velencei viszonylag alacsony, alig 165 centi magas, és igen jóltáplált volt. Egyesek reumával, míg mások tuberkulózissal és rosszul összeforrt csontjaikkal küszködtek, de többségében egészségesen éltek.
