A kerékpár történetének kezdete mitikus ködbe vész (ajánlott irodalom lehet a Folytassa- sorozat egyik epizódja is), az egyik ilyen eredettörténet Stoke Poges templomának 16. századi ablak díszítéséhez kötődik, mely egy kezdetleges kerékpáron ülő angyalt ábrázol. Ilyen fantazmagória még az az 1493-ból származó rajz is, melyről sokáig azt hitték, hogy Leonardo da Vinci tehetséges tanítványa, Giacomo Caprotti készített, ám amiről később kiderült, hogy hamisítvány.
Bár mára elfogadott tény, hogy sosem létezett, ám a kétkerekű járművek történetében sokáig kísértett a misztikus celerifere is, melyet Sivrac gróf 1791-ben készített Franciaországban, és ami a legenda szerint egy két kerékre erősített kísérleti masina lehetett. Mindez ugyanis - ahogy később kiderült - Louis Baudry de Saunier francia történész fantáziájának terméke, aki 1891-ben erre az ötletre alapozva írta meg a kerékpár szerinte 100 éves történetét.
Az első tényleg használható biciklit a badeni nagyhercegségben élő Karl von Drais báró készítette. Drais az ő "futógépét" (Laufmaschine) 1817-ben mutatta be a nagyközönségnek, és azt szerénységében önmagáról Draisienne-nek keresztelte el, ám a korabeli sajtó - mivel két lábbal hajtotta - ezért a velocipede nevet ragasztotta a furcsa találmányra. Az elbeszélések szerint a báró azért találta fel a járművet, mivel az előző években az elfagyott termések miatt több ezren haltak éhen, és nem voltak lovak sem, mellyel közlekedni lehetett volna. Az első próbafutamra négy évnyi tervezgetés után 1817. június 12-én került sor, mikor a 22 kg súlyú, fából készült járművel kevesebb, mint egy óra alatt 13 km-t tett meg.
A jármű használata viszont érthető módon sok zötykölődéssel és kényelmetlenséggel járt, így bár a trendi taposógépből Nyugat-Európában és Észak-Amerikában több ezer darabot készítettek, a masina mégis rövid életű virágzást ért meg. A divat pár év alatt lecsengett - főleg hogy az angol újságok hosszasan gúnyolódtak azon, hogy a szerkezet milyen hamar elkoptatja a csizmákat.
A találmány következő fejlesztése egy skót kovács, Kirkpatrick MacMillan nevéhez köthető, akinek 1839-es járműve már méltán mondható az első igazi biciklinek (bár a 20. század elején sokáig vitáztak azon, hogy a pedál nélküli járgányok kerékpárok-e). Az ő nevéhez fűződik az első kerékpáros közúti baleset is: egy napilap 1842-ben feljegyzett egy balesetet, mikor az "elsuhanó kovács" Glasgowban fellökött valakit járművével, és ezért öt schillingre büntették. Sokak szerint persze ez az eset is csak a kerékpár-történészek koholmánya lehet.
Ezután a különböző kerékpár-típusok már párhuzamosan készültek - melyek kinézete egytől-egyig más volt. A mérnökök ekkor több olyan pedál- vagy kézihajtású három- és négykerekű gépeken is dolgoztak, melyek az idő előrehaladtával egyre nehezebbek lettek, és egyre lehetetlenebb volt emberi erővel meghajtani őket. Volt azonban, aki sikeresen hasznot húzott ezekből is: a doveri Willard Sawyer sikeresen exportált ilyeneket világszerte az 1850-es években.
A velocipédek reneszánsza aztán az 1860-as években Párizsban köszöntött be. 1864-ben egy francia fémmunkás komoly előrehaladást ért el a meghajtás terén: pedálokat erősített az első kerékre (a pedál azonban már 1853-ban is megjelent, ám akkor nem terjedt el). Az International Cycling History Conferences döntése alapján viszont a mai napig nem lehet egyetlen személlyel azonosítani ezt a titokzatos feltalálót, mert mind Ernest Michaux mind pedig Pierre Lallement neve szóba kerülhet. Az így elkészült kerékpárt az 1867-es párizsi világkiállításon mutatták be (Michaulin néven), ahol nagy visszhangot váltott ki, és hamar komoly kultusza lett. Ekkor alakultak meg az első klubok is, melyek aztán versenyeket is rendeztek: a száguldás bajnokai 1868-ban az első versenyen 2 kilométert tettek meg, melynek aranyérmét az angol James Moore vehette át III. Napóleontól szédületes idejéért: 3 perc 50 mp alatt tekerte le a távot, és 31,3 km/órás sebességgel ért a célba.
A további újítások sem várattak sokáig magukra: az ipari forradalom élvonalában fejlődött a kerékpár is, így jelent meg a golyós csapágy és a sárhányó használata. Amikor pedig sikerült rájönni, hogy a küllők egyformán húzzák a tengelyt, a faküllőket fémre cserélték - így Thomas McCall 1869-ben elkészítette híres Ariel-jét, az első igazi fém kerékpárt. Ekkor a korábbi tervek kis módosításával született meg a velocipéd: ennek első kerekét megnagyobbították, és azon helyezték el az ülést, így a gép méretének csak az ember lábhossza szabott határt. A feltalálói címért azonban itt is vita van: James Starley és Eugene Meyer egyaránt magukénak követelték az elsőséget. Az új találmány is hamar sikeres lett: 1877-ben 50000 velo futott az utakon.
Az egyik első kritikus-tömeg
találkozó
A velocipéd népszerűsége ellenére továbbra is életveszélyes volt.
Harry J. Lawson angol feltaláló a korábbi találmányokat felhasználva ötölte ki azt a meghajtást, mely egy kisebb és egy nagyobb fogaskerék közt lánccal biztosított áttételt. Az ő nevéhez fűződik a hajtás és a kormányzás szétválasztása is: az első kerék kormányozta a biciklit, a hátsó pedig hajtotta. Ám mivel ez a velocipéden szinte lehetetlen volt, ezért egy újabb újításra várt a kerekes világ.
Különböző elvetélt kísérletek után (mint például a megcserélt kerekek - hátul a nagy és elöl a kicsi) 1885-ben John Starley megalkotta Rover Safety nevű készülékét, mely az elődeihez képest kisebb kerekeivel a ma is használatos biciklik prototípusa lett.
Bár ezeket Párizs frissen aszfaltozott makadámútjain könnyű volt tekerni, ám találó, hogy a jármű az Egyesült Államokban ekkor még a csontrázó nevet viselte. Emiatt már az első évtizedekben is sokan kísérleteztek azzal, hogy valahogy elviselhetőbbé tegyék a kínzómasinát. A kerekekre tett felfújható gumibelső első ötletgazdája R. W. Thompson skót mérnök volt, aki 1845-ben jegyeztette be Aerial Wheel névre hallgató elég drága találmányát, mely emiatt nem is vált széles körben elterjedtté. Az ő ötletét elevenítette fel John Boyd Dunlop ír állatorvos, aki 1887-ben fia triciklijének kerekeire előbb vízzel, majd levegővel töltött locsolócsövet tekert. Találmányát 1888. december 7-én szabadalmaztatta - majd megkezdődött a tömeggyártás. Mivel azonban Thompson is ugyanerre kapott szabadalmat 1845-ben, ezért hosszas pereskedés után 1890-ben döntés született: bárki szabadon gyárthat ilyen járművet. Dunlop azonban ettől nem ment tönkre, mert a gumigyártáson hamar meggazdagodott: a szabadalom utáni első héten 3000 tömlővel felszerelt járgányt adott el.
A kerékpár hamar népszerű lett - a történészek szerint ekkor köszöntött be a "bicikliőrület aranykora", ám a drótszamár a huszadik század elejére egyben a közlekedés és kikapcsolódás fontos eszköze is lett. Hamarosan a tömegtermelés is beindult: a világot is meghódító alacsony árú és strapabíró Crescent nevű biciklit a chicagoi Adolph Schoeninger, a kerékpárgyártás Fordja alkotta meg.
(Forrás: Wikipedia, Happy Bike Team)
