Nem ez az első, levelezésekből összeállított kötet, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum kiadott. Az Ország Lili leveleit tartalmazó gyűjtemény egyfajta folytatása Ferenczi Károly levelezéseiből megjelentetett műnek, a következő kötetben pedig Rippl-Rónai József levelei lesznek majd. A könyvet Kovács Péter művészettörténész mutatta be, aki elmondta: hatalmas munkáról van szó, a kötet ? amelynek szerkesztői Árvai Mária és Zsoldos Emese voltak ? összesen 396 levélből áll. A műben 1942 és 1978 között született levelek olvashatóak, melyek közül 202-nek Ország Lili volt a szerzője, a többit pályatársai, barátai írták, illetve egy levél ? amely egyben a könyv záró eleme is ? bekerült egykori férjétől, Majlát Györgytől is.
Kovács Péter művészettörténész a mű kapcsán kiemelte: annak, aki átélte azt a kort, azt a rendszert, amely megelevenedik a könyvben, időutazás lesz ez az alkotás. Ugyanis nemcsak Ország Lili személyisége rajzolódik ki, hanem a szocializmus időszaka is árnyaltabb képet kap. A művészettörténész ennek kapcsán megjegyezte, hogy Ország Lili levelei hiába személyes hangvételűek, mégsem derül ki belőlük semmi konkrétum a magánéletéről. Válásáról is csak ex-férje, Majlát György leveléből lehet tudni részleteket. Ország Lili úgy írt abban az időszakban barátainak, mintha semmi sem történt volna vele, mintha minden rendben lett volna a magánéletében. Kovács Péter ezt egyfajta védekezésnek tulajdonította, hiszen elképzelhető, hogy a művész azért nem írt személyes témákról, mert tudta jól, hogy az akkori rendszer átolvassa és átvizsgálja az összes feladott küldeményt.
A levelek címzettjei főként Róbert Miklós és Bálint Endre voltak. De akadt egy-egy levelezés Márkus Annával is, aki szintén jó barátja volt Ország Lilinek. Levelezőpartnerei közül a legtöbben emigrációban éltek külföldön, így csak 1956 után kapott információt róluk, amikor enyhült a rendszer, és ismét beszélhettek egymással. Az ?56 utáni levelekből ? így főként a Bálint Endrével folytatott levelezésből is ? látszik az információéhség. Bálint Endre ekkoriban Franciaországban élt, az új, nyugati művészettel ismerkedett, ebből azonban a szocialista országok mit sem érzékeltek, a nyugat ártó szellemisége és így a művészet minden újhulláma a falakon kívül rekedt. Ország Lili kíváncsiságából adódóan érthető, hogy amint lehetősége volt, ő maga is kiment külföldi ismerőseihez, és merített az új fajta irányzatokból. Így lehetett ? a rendszer enyhülésével ?, hogy 1966-ban megrendezték első, önálló kiállítását Tel-Aviv-ban, majd 1969-ben Rómában is.
Kovács Péter művészettörténész könyvismertetője után Jordán Adél színművésznő olvasott fel az Ország Lili által írott levelekből. A festőnő szinte megelevenedett, mintha csak ott ült volna ő maga is a nézők között. Rendkívül erős sorokat hallhattak az érdeklődők. Érezhető volt minden mondatban az erős egyéniség, ugyanakkor ott lapult a sorok között a kétség is. A kétség, amelyet önmagával és a művészetével szemben érzett. Bálint Endrének írott leveleiből is ez a fajta kétség köszön vissza: vajon melyik irányzat az övé, vajon tehetségtelen-e, vagy valóban képes nagyszerűt alkotni? Ugyanakkor volt egy mondat, mely szinte minden levélben benne volt: ?a munkám nélkül képtelen vagyok létezni, valahogy értelmetlen lesz minden, ha nem alkotok?. Bálint Endréhez írt kései leveleiből lehet tudni azt is, milyen érzés volt számára, amikor felismerte, hogy a szürrealizmus nem az ő útja; milyen volt, amikor megtalálta a saját stílusát, és ami a legfőbb: ő maga hogyan képzelte el a Labirintus című kiállítását.
Az est utolsó felszólalója Németh Gábor író volt, aki levélregénynek nevezte a ?? a világból fényeket?? című kötetet. Meglátása szerint nagyon érdekes, hogy Ország Lili 1956-os leveleiből úgy tűnik, minden rendben volt az országban, nem volt semmilyen forradalom, minden nyugodtan zajlott. Ez Németh Gábor szerint is egyrészt óvatosság volt a művésznő részéről, hiszen tudta, hogy a rendszer keményen ellenőrzi a postára adott leveleket. Másrészt viszont úgy véli: Ország Lili olyan személyiség volt, akit abszolút nem érdekelt a külvilág. Művészetéből élt, és nem vett tudomást arról, mi zajlik közvetlen környezetében. Az ?56-ban írott leveleiben is csak saját alkotói válságával van elfoglalva, és azzal, hogy a szürrealizmus, melyet leginkább Dalí képviselt, nem az ő iránya. Ugyanakkor minden levelében megjelenik az ürességtől való félelem. Ekkoriban már nem tombolt a szürrealizmus mint új művészeti irányzat, viszont a neoavantgárd sem tűnt még fel. Ám Ország Lili érzékelte a művészvilág változását, és azt is, hogy egy köztes időszakban rekedt. Olyan időszakban, amely ?stílustalan? volt, nem volt olyan irányzat, amely húzóerő lett volna a művészek számára. Mégis ez a fajta művészeti fehér folt az oka annak, hogy végül, a ?70-es évekre megtalálta saját stílusát, amely sem szürrealista, sem avantgárd, csak Ország Lili-s volt.
Fischer Viktória
Fotók: Magyar Nemzeti Galéri Facebook-oldala
