Világháborús Pompeji Franciaországból

Összesen 34 katona keresett menedéket a szövetségesek támadása elől, mikor 1918-ban egy becsapódó lövedék mindannyiuk életét kioltotta. 13 holttestet korábban már kiástak, de a többi áldozat kiemelését akkor még túl veszélyesnek tartották.
 
A tömegsírt egy szokásos, sztrádaépítés előtti leletmentő ásatás során találták meg francia archeológusok, akik azonnal Pompejihez hasonlították a menedéket, mivel az áldozatokat pontosan abban a pozícióban találták meg, ahogy a fejük fölötti alagút berobbanásakor meghaltak ? volt akit ülve, mást ágyon fekve érte utol a végzete.
 
Számos személyes holmi is előkerült, a csizmák, sisakok és fegyverek mellett borosüvegek, szemüvegek, tárcák, pipák, cigarettatartók, zsebkönyvek, sőt egy kecske is, amely tej- és húsforrásként szolgált a nyugati fronton harcoló katonáknak. A tárgyak jó állapotban őrződtek meg, mivel levegő, víz vagy fény szinte alig érte őket.
 
A 90 méter hosszú alagút Alsace régióban, Carspach városában, közel 5 és fél méter mélyen található.