A világhírű tenor

Egyéb

Pavarotti az észak-olaszországi Modena városában született szegény családban, Fernando Pavarotti és Adele Venturi gyerekeként. A zenével hamar kapcsolatba került, ugyanis az édesapja amatőr tenorként énekelt a modenai kórusban. Az apa pékként dolgozott, ám rajongott az operáért, így a kis Luciano a korszak ünnepelt tenoristáinak lemezein nőtt fel, többek között Enrico Caruso lemezeit hallgatta. Emellett nagy hatással volt rá Giuseppe Di Stefano és a hollywoodi filmekkel népszerűvé vált tenorista és színész, Mario Lanza is. Az apja hatására kezdett el kórusokban énekelni ? a templomi kórusban és a helyi operakórusban is énekelt ?, de közben kénytelen volt tanárként, később pedig biztosítási ügynökként dolgozni. Tizenkilenc éves korától kezdve képezte a hangját énektanároknál. Arrigo Pola, majd később Ettore Campogalliani voltak a tanárai, végül hat kemény év után 1961-ben debütált Reggio Emilia városában, ahol Puccini Bohémélet című operájában Rodolfo szerepét énekelte el. Pavarotti hangja lírai tenor volt, emiatt elsősorban Bellini és Donizetti operáinak tenor főszerepei passzoltak legjobban a hangjához.

 

A szélesebb körű ismertséget, nemzetközi karrierjének beindulását egy 1963-as beugrás hozta meg számára: a londoni Covent Garden színpadán éppen egyik példaképe, Giuseppe Di Stefano szerepét kellett átvennie. Még ebben az évben a bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garden és az amszterdami operaház színpadán lépett fel, majd 1965-ben állt először közönség elé a milánói Scala, 1968-ban pedig a New York-i Metropolitan színpadán. Az 1972-es Metropolitan-beli előadás után lett világhírű, ahol Donizetti Az ezred lánya című operájában, Tonio áriájában egymás után kilenc magas ?C?-t énekelt ki. Emiatt a nézők tizenhét alkalommal tapsolták vissza a színpadra. A világhír tévés szereplések és rangos koncertmeghívások sorával járt. Pavarotti ekkor már egyike volt a legismertebb operaénekeseknek. Egymás után debütálhatott a világ leghíresebb operaházaiban: 1973-ban a párizsi operában és a chicagói Lyric operaházban. Amikor 1977-ben elindították a Közvetítések a Metropolitanból című televíziós szériát, ő volt az első művek főszereplője. Első Grammy-díjait is ebben az időszakban kapta, és ezeket még számos másik elismerés követte.

 

Pavarotti Philadelphiában, a nyolcvanas években versenyt indított fiatal tehetségek számára, és a győztesekkel együtt lépett fel a gálaműsorban. Ő énekelte az 1990-es olaszországi labdarúgó világbajnokság hivatalos dalát, Puccini Nessun Dormáját. Még ugyanebben az évben állt össze a Három Tenor Plácido Domingo, José Carreras és Pavarotti részvételével. A Három Tenor a későbbi futball világbajnokságon is együtt énekelt, valamint Los Angelesben, Párizsban és a japán Yokohama városban is felléptek. Pavarotti nagyszabású szabadtéri koncerteket is adott, mivel szándékában állt, hogy a legszebb áriákból és a legnépszerűbb dalokból összeállított műsorával azokhoz is szólhasson, akik nem tudnak vagy nem akarnak operaházakba járni. A londoni Hyde Parkban 1991-ben 150 ezer néző előtt lépett fel, két évvel később pedig félmilliónál is többen hallgatták New Yorkban, a Central Parkban, de énekelt az Eiffel-torony lábánál is, 300 ezer néző előtt. A világhírű tenor hasnyálmirigyrákban szenvedett és 2007. szeptember 6-án hajnalban 71 éves korában hunyt el.

 

Forrás: Wikipédia

Fotó: Luciano Pavarotti Official Facebook-oldala